Megmondom, mi a jó...

Na ángyom, instállom, hogy megkormonádott mán, oszt' sepernyési megkovácsoltad-e? Rohadt egy állat az Öreg Hal.

Rólam

Archívum

Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

Kedvenc szerzők

  • Nincsenek kedvenc szerzők

Blogom címkéi



http://rss.oreghal.blogter.hu/

Forma-1 2012. Szezonelőzetes

Új év, új (nem szépségdíjas) orrok. Eltűnő olaszok, előkerülő franciák. Egy világbajnok visszatérése és egy rekorder búcsúja. Rövid mondatokban ez (is) vár ránk idén. A tesztekből, mint eddig mindig, semmi nem derül ki (emlékezzünk tavaly a Mercedesek és Toro Rossok remeklésére, aztán mi lett belőle...), hiszen Jerezben, ha nem vesszük a Mercedesek idejét a tavalyi autóval, akkor a Lotusok és a Red Bullok voltak az élen, de villogtak a Force Indiák, a Toro Rossók és Alonso is. Barcelonában azonban már a Sauberek és a Williams vezették a listát. Lássunk akkor jó szokás szerint egy kis körképet.

A címvédővel illik kezdeni. Abban biztosak lehetünk, hogy a Red Bull idén is nagyon jó lesz. Őket már nem lehet leírni. A teszteken is mindig ott voltak a Top 5 környékén, de Sebastian Vettel kimondta a lényeget: nem a teszteken kell a legjobbnak lenni. A címvédő világbajnok élesben akar a legjobb lenni, ennek megfelelően az ő skalpjára áhítozik mindenki. Megint ő az, akit le kell győzni, nem lesz egyszerű, majd kiderül, sikerül-e egyáltalán valakinek. A csapattársa, jó csapaton ne változtass-alapon Mark Webber maradt, aki nagy valószínűséggel utolsó szezonját kezdi meg az energiaitalosoknál. Ha nem mutat valami igazán kiemelkedőt, megköszönik évek óta tartó hasznos és eredményes munkáját (minden irónia nélkül). Az RB8-as érdekessége megint Newey mágus zsenijét igazolja: a kacsaorr ívén egy ötletes kis légbeömlő van. Meglátjuk, ad-e szárnyakat.

Tavaly a McLaren legénysége jelentett egedül minimális veszélyt a Red Bullra. A gyors, stabil és nagy tudású exvilágbajnok pilótakettőstől természtesen minőséget vártak, és még is kapták. Jenson Button például első számúvá vált 2011-ben, a tavalyi év embere volt (a szerk.szerint) Magától értetődik, hogy státuszát idén sem akarja visszaadni csapattársának. A teszteken is egy-két tizeddel a 2009-es bajnok volt jobb, de mint tudjuk, ez csak jelzésértékkel bír. Lewis Hamilton életében vízválasztó is lehet akár az idei szezon. Ha nem veti le a tavalyi hektikusságát, akkor Jenson végérvényesen fölénő. Hamilton pedig nem ahhoz van szokva, hogy második számú legyen, utoljára 2007-ben volt az, akkor is csak papíron és az év elején. Életveszélyesen gyors tud lenni, ha minden összeáll neki, de egyelőre az MP4-27-től nincsen túlzottan elragadtatva. Egyébként a 27-es az egyetlen (a HRT mellett), ami a kacsaorr nélkül támad. Még.

A Scuderia Ferrari sincs oda eddig saját gépéért, és annyira nem is lehetnek. Az F2012 nem úgy muzsikál, ahogy azt szeretnék a csapatnál. Vegyes kritikákat kapott az autó amúgy is, hiszen az első kacsaorros gép volt, amit bemutattak. Ránézésre "hótolósabb", értsd nem annyira kifinomult mint pl. a McLaren autója, de a Forma-1 se szépségverseny. A 2010-es autó se volt szép. Fernando Alonso hozza a szokásosat, magyarán viszi a hátán a csapatot, egyértelműen nagyobb barátságban van az F2012-vel, mint csapattársa. Igaz, így is majdnem 1 másodpercet kapott Barcelonában a Williams-től. Alonsón semmi sem múlik: ha az autó jó, akkor a mezőny egyik legjobb és leggyorsabb tagja is jó. Felipe Massa viszont, ha így folytatja, elcsomagolhatja a vörös overallját év végén. Persze, kérdéses, hogy mit hoz majd a szezon, de mindenképpen Massa az, akinek a legtöbbet kell mutatnia, mert van mit bizonyítania.

A Mercedes volt az utolsó a nagyobb csapatok közül, aki elénk tárta az idei munkaeszközét. Jerezbe még el sem vitték. Sokáig úgy hírlett, hogy a W03-on sem lesz kacsaorr, ők is a McLarenhez hasonló úgymond eleganciával próbálkoznak idomulni az új szabályokhoz. De mégsem így lett, megjelent rajta a sablonorr, de ívesebben és "szúnyogszerűbben", mint a többieknél. A jerezi jó eredmények után (a tavalyi autóval) Barcelonában nagyjából a Ferrarikkal voltak egy zónában valahol középen. Michael Schumacher volt kettőjük közül a gyorsabb, kb. fél másodperccel verte fiatalabb német partnerét. A veterán legendáról sokan mondják, hogy utolsó évét tölti a Forma-1-ben (szerződése szerint tényleg így lenne). Egy biztos: Schumi addig fog versenyezni, ameddig kedve és energiája van hozzá. Ha az év végéig tart, akkor addig, ha tovább, akkor tovább. Nico Rosberg azon igyekszik, hogy átmentse jó teljesíményét a W03-ba is, illetve, hogy megtartsa elsőszámú státuszát. Kimondva-kimondatlanul ideje lenne már az első győzelemnek is, hiszen mi másért szerződött volna Ross Brawnékhoz.

A Lotus-Renault már csak Lotus és az előszezon legfelkapottabb csapata lett azzal, hogy visszatérítette a jól ismert terepre a sportág jelenlegi legnépszerűbb arcát, Kimi Raikkönent. Kimi egészen jól visszarázódott a királykategóriába, ameddig a csapat engedte, tűrhető köridőket futott az E20-assal. Raikkönen tudásán semmi sem múlik, ha megfelelő gépet tolnak alá, ő teszi a dolgát és hozza az eredményeket. Hogy ne szakadjon meg a sorozat, a GP2 bajnoka beverekedte magát a Forma-1-be. Romain Grosjean (nem mellesleg Boullier csapatfőnök protezsáltja) a 2009-es bohóckodás után újra esélyt kapott. Kiderül, hogy a francia tehetség valóban annyira teheséges-e, mint ahogy a szakértők mondják, vagy csak egy az alsó kategóriákban vitézkedő pilóták közül. A Lotusnak a tesztek nem úgy sikerültek, ahogy szerették volna. Barcelonából kasztnigondok miatt haza is utaztak és privát tesztlehetőséget kértek. Feltétlenül meg kell említeni Robert Kubicát is! Nem látok rá sok esélyt, hogy Robert a Lotusnál fog visszatérni, sokkal inkább a Ferrarit mondanám. Megérdemelné.

A Force India úgy gondolta, hogy enged a német menedzsment nyomásának és benyomja a csapatba a 2009-es GP2-bajnokot, nehogy véletlenül elkallódjon. Emiatt szemrebbenés nélkül beáldozták eddigi vezérpilótájukat, Adrian Sutilt, aki így munkanélküli lett. E sorok írója maximálisan kiáll Sutil mellett és reméli mielőbbi visszatérését, mert helye van ebben a mezőnyben. Mindegy, Sutil ment, Nico Hülkenberg jött és Paul Di Resta maradt. Nem azt mondom, hogy ettől gyengült a páros, sőt...Hülkenberg nagy tehetség, ezt eddig mindenhol eléggé bizonyította, ahol elindult. Ugyanez elmondható Restáról is. A VJM-05 mindenképpen dizájndíjas alkotás, és követi (vagy ezt követik) a Mercedes-vonalat a szúnyogorral. A teszteken stabil, jó erdeményeket hoztak, talán a Red Bull mellett egyedüliként mondhatják el magukról, hogy mindkét spanyol helyszínen elöl voltak. Bizakodóan tekintenek a szezon elé, a Lotus és a Mercedes életét szeretnék megkeseríteni.

A Saubert is oda kell venni az előző listára (mármint a két spanyol helyszínen jól teljesítők közé). A C31 szépen muzsikált, csakhogy ugyanezt tavaly és (főleg) tavalyelőtt is elmondhatták róluk. Az ő autójuk is a Ferraris szögletességre hajaz, de kissé talán kifinomultabban. A csapat nem igazán változott: sem színt nem pakoltak az autóra, oké, a fekete több lett rajta; és a pilótakettős sem módosult. Nagyon jól tették egyébként, mert a Kobayashi-Pérez duó nagyon is bevált. Kamui Kobayashi tavaly, ameddig jól ment a Sauber, mindig ott volt a pontszerző zónában, vagy annak közelében, a japán tehetségnek talán az időmérőkön kéne kicsit nagyobbat villantania és akkor minden összeáll. Sergio Pérez méltó ellenfelének bizonyult. A fiatal mexikói az időmérőkön gyakran agyonvágta a vagány japánt, és ha sikerül az újoncokra általában jellemző hirtelenségét eldobnia verseny közben (gyorsaságát megtartva), akkor sokkal több ponttal járulhat hozzá a Sauber jó eredményéhez. Pérez talán nem véletlenül merült fel a Ferrarinál mint potenciális Massa-utód.

Franz Tost, a Toro Rosso főnök nem hazudtolta meg önmagát. Elfogyott a türelme és Karácsony előtt kivágta a csapatból Sébastien Buemit és Jaime Alguersuarit is. Majdnem úgy, ahogy tette ugyanezt annó Tonio Liuzzival és Scott Speeddel. Pedig a tavalyi kettős bőven nem volt annyira gyenge, mint Liuzziék. Főleg Alguersuari menesztésén csodálkozott mindenki, mondváan sokkal több benne a lehetőség, mint Buemiben. Ennek ellenére sehol sem lett helye, ugyanakkor a svájci hivatalos Red Bull-tartalék lett. Érdekes...mindenesetre van honnan válogatnia a Toro Rossónak, hiszen egymást lökdösve topognak az ajtóban a RB-növendékek. Be is rakták gyorsan a már Forma-1 levegőt szívott Daniel Ricciardo mellé a GP2-t egyszerűen átugró Jean-Éric Vergne-t. Ricciardo egyáltalán nem vallott szégyent tavaly, mert simán tartotta a lépést a hozzá képest nagyon rutinos Liuzzival. Vergne pedig tehetséges, amit meg is mutatott mindenkinek még először az abu-dhabi teszten. Az STR7-es Jerezben nem volt rossz, Barcelonában viszont már középszerűen muzsikált. Idénre is van esély arra, hogy a Toro Rosso élete arról fog szólni, hogy melyik pályán melyik pilótájuk veri el a másikat.

A Williamsnek ennél csak feljebb lehet másznia. A tavalyi évet nagyon sürgősen el kell felejteni, és ha van miből, akkor új alapokon kezdeni egy új szezont. Náluk soha semmit nem lehet tudni, úgyhogy nem dobom el a kalapom (direkt) attól, hogy Pastor Maldonado Barcelonában mindenknél gyorsabb volt, miután egy maratoni távot nyomott le (240 körrel). Hogy vajon ez Maldonado végre előkerülő tehetségére utal-e vagy egyszerű véletlen, nem lehet tudni. Ha lemegy majd egy-két verseny és lesz Williams-pontszerzés, akkor majd leírom, hogy elnézést a rossz hozzáállásért. Eddig a hozzáállásom nem pozitív a csapathoz, hiszen ugyanezzel az FW34-gyel a Rubens Barrichellót kigolyózó Bruno Senna középmezőny aljához tartozó időket produkált. Mellesleg a Williams új autója meglehetősen szépre és a kacsaorr ellenére is elegánsra sikeredett és a régi időket visszacsalogató Renault motorokkal is mindenképpen jobban jártak, mint az eddigi Cosworth-okkal. Meglátjuk, hogy milyen évük lesz, ezt náluk esztendők óta kár előre fejtegetni.

Az addig rendben van, hogy Kovalainen alig pár tizeddel maradt el Barcelonában Bruno Sennától és Valtteri Bottastól. A gond ott kezdődik, hogy Sennáék előtt Rosberg majd' két másodpercre volt a tizenvalahányadik. Röviden, hiába van KERS a Caterham (ex Team Lotus) autóiban, hiába volt olyan szép a tavalyi szezonjuk második fele, egyelőre nagy lemaradással küszködnek sajnos. Pedig megfogadták, hogy harmadik évükben eltüntetik azt a szakadákot, ami közöttük és a régiek között volt, és amivel jó úton haladtak tavaly nyár óta. A szimpatikus csapatnak semmiképpen sem tenne jót, ha egyedül maradnának, hovatovább visszaesnének a HRT-Marussia szintjére. Bízzunk benne, hogy az amúgy egészen pofásra sikeredett CT01-es hamarosan kedvező irányba fejlődik. Magától értetődik, hogy Heikki Kovalainen náluk versenyez, a finnel nagyon elégedettek a csapatnál, és ő maga is szívesen hajt nekik, holott közölte, hogy itt az ideje a pontszerzéseknek. A második pilóta kiválasztásának ügye egy kicsit lejjebb lökte a csapatot a népszerűségi skálán: érvényes szerződése ellenére kirakták a veterán Jarno Trullit, hogy betegyék a Lotustól elzavart, amúgy tehetséges Vitaly Petrov pénzét. Tény, hogy Petrov nagyobb kihívás lesz Kovalainennek, de ezt megoldhatták volna ennél kulturáltabban is.

A két kiscsapat közül a jobbik Hispania is bajban van, meg a rosszabbik is. A Hispania a Barcelonai teszten mutatta volna be az idei autóját, de az F112 nem ment át egy törésteszten, úgyhogy most lázasan dolgoznak, hogy elkészüljenek a harmadik tesztre vagy a szezonnyitóra. Most van egy logójuk, van modelljük az idei autóról, és van állítólag KERS-ük is. Illetve ők a másik csapat, akik kimondták, hogy nem a kacsaorral fognak operálni. A csapat idén a legkorosabb pilótapárossal erősít, mert a szerződtetett egyértelműen elsőszámú státuszban lévő Pedro De la Rosa mellé (40 esztendős) odatették a piszkos anyagiakat hozó, tavaly már bizonyított(?) Narain Karthikeyan-t a maga 35 évével. De la Rosa tapasztalata nagyon sokat segíthet a csapatnak, hiszen nála jobb fejlesztő pilótát keresve se találhattak volna. Karthikeyan pedig a csapat fennmaradását biztosítja a pénzével. Ha esetleg nem válna be, még így is ott van a frissen szerződtetett fiatal spanyol tehetség, Dani Clos tartalékstátuszban.

A Virgin helyét átvevő Marussia csapat immár orosz liszensszel száll harcba. Szakítottak a Nick Wirth fémjelezte eleve halva született ötletekkel és partnerszerződést kötöttek a McLarennel. Plusz, náluk van a híres-hírhedt Pat Symonds is mint technikai igazgató. Hogy mindez mire lesz elég? Eddig úgy néz, hogy ugyanarra, mint a Branson-éra alatt: értelmetlen és gyakran sikertelen harc még a HRT-vel is. Az MR01-es nem készült még el, a teszten még a tavalyi autóval sem tudtak túl sokat menni, ráadásul bejelentették, hogy ők biztosan KERS nélkül indulnak neki a szezonnak. Timo Glock maradt, mert ugyan kit szerződtessenek helyette és kapott maga mellé jó szokás szerint egy újoncot Charles Pic személyében, aki mellesleg a GP2-ből érkezett időszakos villogásokkal, tehát éppenúgy semmi esélye nem lesz Glock mellett, mint eddig akárkinek, aki odakerült. A két versenyző a tavalyi autóval is tökutolsó lett, Glock pedig egy gyengéd 1,3 másodperccel mutatta meg az ifjú franciának, hogy ki az úr a háznál.

Lesznek hiányzók is, közülük a két legnagyobb név Adrian Sutil és Rubens Barrichello, na meg persze Jarno Trulli. Nem lesz köztünk Vitantonio Liuzzi, Jérome D'Ambrosio (Lotus tesztpilóta lett), Nick Heidfeld, Sébastien Buemi (Red Bull tartalék) és Jaime Alguersuari sem. Lesz viszont új pálya Austinban. Fájdalommal kell megválnunk mindenki Gyulájától (Czollner), hiszen a Birodalmi tévé visszaszerezte a jogokat, hogy közvetíthessen. Azt hiszem, már sokan várják március 18-át és Melbourne-t.

 

Tovább »

Mi lesz veled, Adrian?

Mi lesz veled...sorozatunk következő és egyben utolsó fejezetéhez értünk. Jelenleg nem egy olyan pilótáról lesz szó, akinek eredményeit sportszakmailag elismerik, hanem "csak" egy gyors, tehetséges versenyzőről, akinek Rubens Barrichellóhoz hasonlóan nem jutott még ülés 2012-re, pedig megérdemelné.

Adrian Sutil 1983-ban, januárban született Starnbergben, a festői NSZK-ban. Szülei mint profi zenészek, Adrianból is zenészt akartak faragni. A kissrácból tehetséges zongorista lett, és egészen addig el sem akart mozdulni erről a pályáról, ameddig apjával el nem ment egy gokartversenyre. Ott eldöntötte, hogy autóversenyző lesz belőle. 2002-ben már a svájci Forma-Ford bajnokságban találjuk, ahol mind a 10 versenyét a pole-ból indulva nyerte meg, plusz ötször az osztrák Formula Master sorozatban is diadalmaskodott. 2003-ban a Formula BMW ADAC bajnokságban indul, ahol bár győznie nem sikerült, háromszor állt dobogóra és 6. lett a bajnokságban (pl. Vettel, Jan Charouz vagy Natacha Gachnang is egy mezőnyben volt vele). 2004-ben pedig a Forma-3 Euroszériát erősíti, ahol kapcsolatba kerül Colin Kollessel, az ő csapatában indul, különösebb eredmények nélkül, csapattársát legalább sikerül felülmúlnia. Egyébként a 2004-es F3 Euroszéria mezőnyét nem kisebb nevek alkották, mint pl. a bajnok Jamie Green, Alex Prémat, Nicolas Lapierre, Nico Rosberg, Lewis Hamilton, Robert Kubica, Bruno Spengler többek között. 2005-ben másik csapathoz került Kollestől, az abban az évben mindent vivő Lewis Hamilton mellé. Barátságuk is innen eredeztethető. Tehát Hamilton bajnok lett, Sutil pedig mögötte második, kétszer győzni is tudott (köztük Spa-ban is) és ezen kívül 9-szer állt dobogón. Ellenfelei ebben az évben például Lucas Di Grassi, Sebastian Vettel, vagy Paul Di Resta voltak.

2006-ban egy nagyobb utazást tett, amennyiben szerencsét próbált Japánban, az ottani Forma-3 sorozatban. Az erős mezőnyben elsőre bajnok lett 5 győzelemmel és összesen 12 dobogóval, és még ugyanabban az évben 3. lett a legendás makaói versenyen. A 2006-os év nyitotta meg a kapukat Sutilnak a Forma-1 felé is, illetve a jó viszonya Colin Kollessel. A román exfogorvos érdekelt volt az ex-Jordan Midland csapatban, és leszerződtette Sutilt mint egyik tartalékpilótát. Háromszor be is pattanhatott a Midlandbe (majd Spykerbe) a pénteki edzéseken és ez elég volt ahhoz (meg a Medion pénze is), hogy Kolles elküldje Tiago Monteirot Sutil kedvéért. Logikus döntés volt, mert az már akkor is látszott, hogy nem egy "csak fizetős" pilóta, valamennyi tehetség is szorult belé. Az akkori szakma úgy gondolta, hogy aktuális csapattársa, Christijan Albers lesz a tökéletes mérce a fiatal németnek.

A Spyker sajnos nem a legjobb konstrukció volt akkoriban, sőt mondhatjuk, hogy a legrosszabb. Sutilnak a szakma szerint is annyit kellett tennie a bizonyításhoz, hogy meggyőzően teljesít, keveset hibázik, és lépést tart Albers-szal. Ez olyannyira sikerült neki, hogy kikergette a hollandot a Forma-1-ből. Albers-szel együtt sok szponzori pénz is távozott a csapattól, ezért gyorsan beültették Markus Winkelhockot egy versenyre, akinek éppenúgy esélye nem volt Sutil mellett, mint az őt követő Sakon Yamamotónak. A monzai pályára elkészült a csapat az új versenygéppel, de a látható javulás csak a következő, Belga Nagydíjon mutatkozott meg. Az ezt követő Fuji Speedwayen rendezett versenyen pedig az első pontját is begyűjtötte, hol máshol tehette volna ezt meg, mint Japánban. Ezzel az egy ponttal zárta az évet, ez a csapat egyetlen pontja is volt (története során is), és a szakmától elismerő visszajelzéseket kapott. Még a szezon közepén felhívta mindenki figyelmét magára, mikor megnyerte az esős monacói pályán a szabadedzést, bizonyítva ezzel esőmenői képességeit.

2008-ban maradt a csapatnál, amit akkor már Force Indiának hívtak. Az új tulaj, Vijay Mallya pénzt hozott magával, és valljuk be, az egykor szebb napokat is megért ex-Jordanre rá is fért már egy olyan vezető, aki komolyan is veszi a sportágat. Mint később kiderült, Mallya úr tényleg ilyen. Nem akárki lett Sutil csapattársa, mint a Renault-tól elküldött Giancarlo Fisichella. A rutinos olasz felülmúlta a németet, aki ebben az időszakban megtanulhatta, hogy nem megy könnyen a kiscsapatokban versenyzők élete. Pont nélkül zártak, és Adrian egy belgiumi 13. helynél jobbat nem tudott elérni részben vezetői, részben műszaki hibák miatt. Azért ebben az évben is megmutatta tehetségét: a kaotikus, esős monacói versenyen a zseniális negyedik helyen haladt, nem sokkal a verseny befejezte előtt, amikor is jött hátulról a vb-címvédő Raikkönen és szó szerint elütötte Sutilt a jó eredménytől. A német magába roskadva ült a boxban, de mint útóbb kiderült, sárga zászlós előzés miatt nem szerzett volna pontot. Mindenesetre a tudat, az akkor is tudat.

A Fisichella-Sutil páros 2009-re is maradt, de a capat erősödött: a Ferrari motorokat Mercedesekre cserélték, és ez bejött. Nehezen indult ekkor is a szekér, de határozottan berobbantak az élvonalba, elsősorban Fisico belgiumi teljesítményével (pole pozíció és második hely). Sutil ebben az évben arról volt "híres", hogy több, nagyon szépen összehozott futamot rontott el valami figyelmetlenség miatt. Kezdődött az egész Kínában. A sztori eleje ismerős, eső, nehéz körülmények, Adrian brillírozik. Megszerezhette volna a Spyker után a Force India csapat első pontjait is, de a tökvizes pályán a 6. helyről a falba csapódott. 3 pont azonnal oda.Németföldön, hazai pályán ismét nagyot alkotott. Azok után, hogy hetedik lett az időmérőn, a futamon a boxkiállása előtt a 2. helyen haladt. A kiállás után az 5-6. hely környékére tért vissza, ahol is ismét ütköztek Raikkönennel mint egy évvel ezelőtt Monacóban. Az eredmény: Sutil 15. lett, újabb 3 pont ugrott. Belgiumra a csapat rengeteget erősödött, de Sutilnak nem jött össze a hétvége, ezzel szemben Giancarlo pole-ba jutott, és csak az fosztotta meg a futamgyőzelemtől, hogy a Force Indiákban nem volt KERS, Raikkönen-féle Ferrariban pedig volt. Monza azonban már az ő terepe volt. (Fisichella a Ferrarihoz csatlakozott, Liuzzi pedig nem volt ellenfél Sutilnak) A kvalin 2. lett, a versenyen pedig 4., megfutva még a saját és csapata első leggyorsabb körét is. Japánban 4 lett az időmérőn, a versenyen pedig ismét vezetői hiba miatt került ki a pontzónából és csak 13. lett. Interlagosban a 3. lett az időmérőn, de a versenye fél körig sem tartott, hála Jarno Trullinak. Sutilt a szakma gyors, de veszélyes pilótaként könyvelte el, aki felelőtlenül hajít el értékes pontokat. Ennek ellenére maradt a csapatban.

A 2010-es évadra a Force India csapat megőrízte stabilitását és gyorsaságát, Sutil pedig sokat fejlődött. 19 versenyyből 9-szer lett pontszerő, szezonbeli legjobbja két 5. hely Sepangból és Spa-ból (karrierje során Spa sokszor szerepelt kiemelt helyen). A bajnokságban a megosztott 10. helyen végzett Barrichellóval és minden tekintetben felülmúlta a nem kicsit autótörőve avanzsált csapattársát, Tonio Liuzzit. Lekerült róla a vad, következetlen köntös, gyors és megbízható versenyző vált belőle. 2011-re a csapat elküldte Liuzzit, hogy beültesse a friss DTM-bajnokot, Paul Di Restát, akit Sutil ismert még az Euroszériából. Az újonc skót nem vallott szégyent a német mellett. főleg az időmérőkön volt gyakorta gyorsabb Sutilnál. Az év második felében viszont Adrian felébredt és megmutatta, ki az úr a háznál: végülis mind az időmérőkön, mint a futamokon, mind a pontok terén felülmúlta tehetséges csapattársát. Ugyanúgy 9-szer szerzett pontot, mint 2010-ben, és csak két alkalommal nem fejezett be futamot, ráadásul mindkétszer a technika kényszerítette erre. Végleg elhallgattata azokat, akik kíméletlennek hívták. A bajnokságban a 9. lett, megelőzve például mindhárom Lotus Renault pilótát. Ha már Lotus...idén a botrányból is kijutott Adriannak: a kínai verseny után (állítólag) egy pezsgősüveggel megvágta Eric Lux Lotus munkatárs nyakát. Állítólag emiatt kellett végül távoznia a Force Indiától, jó eredményei ellenére is (illetve Hülkenberg jó menedzsmentje miatt is).

Sutil helyzete tehát bizonytalan, ahogy Barrichellóé is. Mindkettejüknek csak a Williamsben lenne hely, de csak egy. Nem csak azért írtam külön posztot a németről, mert személy szerint kedvelem mint versenzőt, hanem mert egy gyors, tehetséges pilótával lenne szegényebb a mezőny, ha ő sem kapna helyet.

Tovább »

Mi lesz veled, Rubens?

Bajban van a Forma-1 veteránja. Január közepe van, szépen lassan közeledünk a szezonkezdéshez, Barrichellónak pedig nincsen helye a mezőnyben. Pedig 20. évadát kezdené. Már csak ezért is megérdemel egy külön posztot:

Rubens Goncalves Barrichello 1972 májusában született Sao Pauloban, ott, ahonnan a nagy elődök, Emerson Fittipaldi és Ayrton Senna is indult. Azok után, hogy rommá nyerte magát hazája kartbajnokságában (ötször lett győztes), úgy döntött, Európába teszi át székhelyét. 1990-ben elsőre meg is nyerte a Formula Vauxhall sorozatot, rá egy évre pedig a már akkor is erős mezőnnyel rendelkező angol Forma-3 cím is az övé lett, megelőzve többek között bizonyos David Coulthard nevű illetőt. 1992-ben betette a lábát a F3000-be, a Forma-1 előszobájába, ahol újonc évében 3. lett. Ilyen nevek voltak abban az évben az ellenfelei, mint a már említett Coulthard, Allan McNish, Jordi Gené, Luca Badoer, Emmanuel Collard, Michael Bartels vagy Olivier Panis. Innen egyenes út vezetett a királykategóriába, a nagy tehetségvadász, Eddie Jordan felfigyelt a fiatal brazil kvalitásaira.

A '93-as szezont tehát a Forma-1-ben kezdte el, tehát Schumacher mellett a másik aktív versenyző, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy versenyezhetett Ayrton Sennával egy mezőnyben. Ráadásul Rubens jó barátságot ápolt Ayrtonnal amolyan mentor-félének tekintette. Első évében nem valott szégyent, gyakorlatilag nyugdíjba zavarta rutinos csapattársát, Thierry Boutsent. Pontot is szerzett, méghozzá a nehéz suzukai pályán lett ötödik.

Akkoriban a Jordan örült, hogy megszabadulhatott a '92-es borzasztóan gyenge Yamaha motoroktól, de csak a Hart által tuningolt Fordokat kapták meg, melyek szintén nem a hírnevükről maradtak emlékezetesek. Ennek ellenére Jordanék 1994-re is maradtak a Hartnál, és Barrcihello is maradt, társául pedig az előző szezon végére beugrott vagány ír, Eddie Irvine szegődött. Talán senki sem gondolta volna, hogy a brazil a '94-es évet egy 4. és egy 3. hellyel kezdi meg. Aztán jött az a bizonyos imolai futam. Az a verseny, amin Rubens majdnem be is fejezte szépen alakuló pályafutását, illetve elveszítette barátját és példaképét, Ayrton Sennát. Az edzésen nagyon csúnya ütközést produkált, de arra emlékszik, hogy miután a kórházban felébredt, Ayrton volt az ágya mellett. Nem lehetett egyszerű feldolgozni neki Senna hiányát, de a szezon folytatódott, és Barrichello maradt. Négy darab 4. helyet szerzett abban a szezonban, plusz a legendás spa-i pályán élete első pole pozícióját is begyűjtötte, a pontversenyt a nagyon erős 6. helyen zárta. 1995-ben a Jordan új motorokat szerzett, a McLaren által levedlett Peugeot-kat. Hiba volt, mert a wokingiak sem véletlenül menekültek a francia motorgyártótól egy szezon után: nagyon megbízhatatlanok voltak a Peugeot-k. Rubens stabil pontszerző lett és Kanadában egy 2. helyet is szerzett, de sokszor akadtak gondjai a motorokkal, ahogy 1996-ban is. '96-ban nem állt dobogóra, két darab 4. hely lett a legjobbja, ráadásul a viszonya sem volt túl rózsás Eddie Jordannel, ezért tehát elváltak útjaik.

Sir Jackie Stewartnak pont jól jött, hogy van egy tehetséges, de már kellő tapasztalattal rendelkező pilóta a piacon, így le is szerződtette gyorsan a brazilt új F1-es projektjébe. A Stewart csapatot a Ford támogatta nagy erőkkel, de a tanulóévüktől nem vártak semmit. Barrichellónak akadt is bőven baja a különféle gyermekbetegségekkel, viszont a monacói kaotikus futamon egy zseniális 2. helyet szerzett. Ezen kívül azonban semmi: összesen 14-szer adta meg magát a technika alatta. 1998-ra a kiugró eredmények elmaradtak, két 5. hely hullott a brazilnak, ami nem túl fényes eredmény, de legalább elmondhatja, hogy a porba alázta így két társát, az újonc Magnussent és a helyére szerződtetett Jos Verstappent. 1999-ben is a Stewart csapattal maradt Barrichello, és végre megint elkedztek jönni az eredmények. Három 3. helyet gyűjtött, az esős Francia Nagydíjon újabb pole-t szerzett és hazája nagydíját (ahol egyébként egész pályafutása alatt versenyt is alig bírt befejezni) rövid ideig (motorhibáig) vezette is. Igaz, a csapat egyetlen győzelmét nem ő, hanem Johnny Herbert szerezte a Nürburgringen, de Barrichello is ott örülhetett a pódiumon. A csapat az erős 4. helyen végzett a bajnokságban, aztán eladták a Jaguarnak, Barrichello pedig a Ferrarihoz távozott régi társa, Irvine helyére, mivel azévi teljesítményével nyáron felkeltette Jean Todt és a Scuderia vezetőségének figyelmét.

Barrichello fogadkozott, hogy ő bizony nem szárnysegédnek szerződött Schumacher mellé, és egy nagyon jó bemutatkozó évet teljesített. 9 pódium jutott neki, de sajnos az az év három másik pilótáról, Schumiról, Mika Hakkinenről és Coulthardról szólt. Viszont a Német Nagydíjon ismét bebizonyította zsenialitását az esős, kaotikus pályán, mert végre megszerezte élete első győzelmét (amivel akkor rekordot döntött, mármint amennyit várt rá), nem is akárhogy! A tizenvalahányadik (18. azt hiszem) helyről rajtolva sikerült győznie, ezt pedig alaposan megkönnyezte a dobogó tetején. Megható pillanatok. Természetesen maradhatott a Ferrari csapat kötelékében, de nagyjából az utolsó teljesen pozitív éve a 2000-es volt a vörösökkel. 2001-ben már a csapatot kellett segítenie a konstruktőri címért, ami a Hungaroringen el is kelt, Schumacher pedig ahogy kell, halmozta a győzelmeket, esélyt se adva másnak a bajnoki címre. 2001-ben Rubens 10 dobogót szerzett, győznie viszont nem sikerült. A 2002-es szezon totálisan a Ferrariról, azon belül is a német bajnokról szólt. Abszolút dominanciájába senkinek egy pillanatig beleszólása nem volt. Ezt a csapatvezetés is így gondolta, hiszen mindenki jól emlékszik arra a bizonyos zeltwegi versenyre, ahol a brazilnak át kellett adnia a győzelmét. Pedig mit is hangoztatott kb. másfél évvel azelőtt? Nem volt mit tenni, ez van, legalább 4 győzelmet összehozhatott gey peches évkezdet után. 2003-ban már nem volt olyan sima a bajnoki cím sorsa Ferrariéknak, de végülis sikerült, amihez Barrichello 8 pódiuma és 2 győzelme is hozzájárult, de ez a év sem róla szólt. 2004-re visszatért a vörös henger és mindent vitt, és bár Rubens összesen 14-szer állhatott a dobogóra (mások ezzel simán bajnokságot nyernének), mégis csak második lehetett, mert Schumachernek úgymond kellett még egy utolsó vb-cím. Barrichello 7-szer volt második és kétszer nyerni is tudott (amikor már mindegy volt). 2005-ben robbant a Renault, azon belül pedig Fernando Alonso, akivel nem a vörösök, hanem Kimi Raikkönen csatázott (hiába) a titulusért. Barrichello szürke mellékszereplő lett ebben a szezonban, csak 4-szer állhatott dobogóra, és győznie sem sikerült, 2001 után először. Schumacherrel sem volt túlzottan jóban, másodpilótai státusza is idegesítette, így hát búcsút mondott Maranellónak.

Az akkor 34 éves brazil a Hondához szerződött Jenson Button mellé, de az autót nem éppen rá szabták, panaszkodott is miatta eleget, a legjobbja két darab 4. hely Monacóból és a Hungaroringről. Utoljára még a Stewarttal, '98-ban fordult elő vele, hogy nem állt legalább egyszer egy évben dobogón. Hondáék megígérték neki, hogy igyekeznek hozzáigazítani a gépet 2007-re, de ez nem sikerült. Olyannyira nem, hogy Barrichello hosszú pályafutásának legkatasztrofálisabb szezonját produkálta vele, hiszen még pontot sem sikerült gyűjtenie. Ez még újonc évében sem fordult vele elő, pedig akkor még csak a legjobb 6 kaphatott egységeket. A szerződését ennek ellenére megújították, de a Hondának nem sikerült normális autót összehoznia. Rubens az esős silverstone-i versenyen azért csak beért harmadiknak, de ezen kívül semmi nagyobb eredmény nem fűzhető a nevéhez. Viszont az első nagy rekordját elérte a  2008-as Török Nagydíjon: élete 257. futamához érkezett, amivel letaszította a legtöbb versenyt teljesített pilóták trónjáról Riccardo Patrese-t, akivel még versenyzett is 1993-ban. A szezon vége rémálomszerű volt szegény brazilnak, mivel a Honda bejelentette kiszállását a sportágból. Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy az interlagosi hazai futam volt Barrichello utolsó versenye a F1-ben.

Ross Brawn dobta végül a mentőövet neki, aki a Honda alapjaira épített csapatába átemelte őt Buttonnal együtt. 2009 aerodinamikailag új év volt a Forma-1-ben, nem lehetett tudni, hogy az új szabályoknak köszönhetően merre billennek az erőviszonyok. A Brawn GP ennek ellenére sokkolta a nagyérdeműt Melbourne-ben, hiszen kettős győzelmet szereztek első versenyükön! Barrichello gyakorlatilag újjászületett a teammel, 6 pódiumot szerzett, és igaz, hogy megint csapattársa lett bajnok és nem ő, de 2 diadal neki is hullott Valenciában és Monzában. A 2004-es kínai futam óta nem szerzett győzelmet, és talán maga sem gondolta, hogy még valaha fog. Végülis 3. lett a bajnokságban, de mennie kellett, mert Brawn eladta a csapatot a Mercedesnek, hogy így támasszák fel újból a visszatérni vágyó Schumachert.

A veterán a Williams csapathoz került, tehát helyet cserélt Nico Rosberggel. Nehezen indult be a szezon a csapatnak, de szépen lassan hullani kezdtek a pontok, és bár dobogóra nem állhatott fel, Valenciában 4. lett, a bajnokságban pedig 10. Érdekesség, hogy az ő hazai versenyén produkált újonc csapattársa (akinél azért jobbnak bizonyult év közben) egy sokkolóan ható pole pozíciót. Fontos viszont megemlíteni, hogy egy újabb hihetetlen rekordot ért el Spában, ahol elérte élete 300. (!) versenyét! Igaz, az a futam sem tartott túl sokáig...de a rekord az rekord. 2011-re maradt a Williamsnél, és Hülkenberg helyett egy pénzes versenyző, Pastor Maldonado lett aa csapattársa. Barrichello ugyan leuralta a venezuelait, de a szezon a szebb napokat is látott csapatnak rémálomszerű volt. Összesen 5 pontot szereztek, amiből négyet Barrichello szállított és pont. Ezen kívül csak vergődés a 12-16. helyek valamelyikén. Annak ellenére, hogy jobban teljesített mint Maldonado, a csapat csapnivaló anyagi helyzete miatt a venezuelainak adott szerződést 2012-re. Szegény Rubens pedig csak remélheti, hogy győz a tapasztalat a pénzzel (Bruno Senna vagy Vitaly Petrov) és a tehetséggel (Adrian Sutil) szemben.

Azt hiszem, annyit minimum megérdemel, hogy valahol elkezdhesse 20. szezonját, hiszen az elért 326 verseny, 11 győzelem, 68 pódium, 14 pole pozíció és 17 leggyorsabb kör azért nem semmi!

Tovább »

Márciusban ajtóStohl rontunk az utcára?

Haver az újságban olvasta, hogy igen tisztelt Andrásunkat márciusban kiengedik, mert jól viselkedett benn a kóterban. Művészettöri vizsga előtt elbeszélgettünk erről, ő pedig nem osztotta a véleményemet a szóban forgó művészúrral (azt hiszem, még nem szükséges az idézőjel) kapcsolatban: szerinte figyelembe kell venni, hogy miféle kultúrprogramokban tevékenykedett ő a börtönben meg előtte a prevenciókkal...oh, really?

Tundiillik, véleménye a mi kis narancsszínű demokráciánkban a hozzám hasonló helótának is lehet, tehát..

Az én álláspontom az, hogy neki, mint közéleti személyiségnek (ennek korcsosult változata ugyebár a celeb hungarica) példát kéne mutatnia a közembernek. Rájuk tehát kimondva-kimondatlanul hatványozottan kéne vonatkoznia a mindenféle etikai-és bármilyen elveknek, mert mégiscsak "értünk vannak". A jogszabályoknak persze nem, hiszen ők is csak emberek mint a többi. Na, mint tudjuk, S. András rosszaságot csinált: cserbenhagyásos gázolás, alkohol és tudatmódosító szerek által befolyásolt állapotban, estébé...ha jók az ismereteim, a mindenkori elkövető ezért 5 évnyi szabvesztést kaphat, vagy 8 évniyt, ha maradandó a sérülés.

Naív példa: van egy 8-10-12 éves budai színházfixált szülők által nevelt emberke, aki a Nemzetiben végignézi Stohl életművét. És valamiért tetszik neki. Elismeri, hogy tehetséges színész, elismeri, hogy más közösségi (média) programokban is helytáll. Még talán a példaképének is "felfogadja". Aztán mit olvas a Blikkben gyanútlanul? Kedvence némi anyag és pia társaságában néhány kellemetlen napot-hetet szerzett egy tök ártatlan bácsinak, aztán még meg is pattant a helyszínről.

A celeb bajban van, és erre ugrik a média: mert ugye az, hogy K.Sándor Felsőbüdösbükkönyben Wartburgot lopott, aztán egy disznóperzselővel kiirtotta a családját, az kit érdekel....de ez a Stohl-ügy még elfér a Blikkben valahol a Fluor Tomis cikkek mellé szorítva. Ha pedig elindul, úgyis ezzel foglalkozik az ország.

Hogy, hogy nem, Andrásotok mégsem lett elvetemült Hellrider, csupán megtévedt utazó, akit annyi stressz terhel a tévé, színház, család, fasztudja mi miatt. El is kezdődött a kanossza: van olyan ember, aki elhiszi, őszintén, hogy bármit is ért az, hogy ő beszélt az iskolában arról, hogy a drog rossz dolog? Ha egy fehérköpenyes, SZTK-szemüveges ürge tette volna ugyanezt, a hatás ugyanaz lett volna, csak nem ment volna ki a Híradó stábja.

Ha jó az ügyvéded, akkor az enyhébb büntetés gyakorlatilag zsebben van: az a pár hónap, amit ő kapott, lónak a fallosza se ahhoz képest, amit valójában meg kellett volna kapnia, mert ismétlem: 5 év szabvesztés (miután kiderült, hogy a bácsi felépül valahogy)! 5 év! Nem hónap!

Nekem személy szerint nem jelent semmit, hogy becsületesen végigjárta a kanosszáját, meg, hogy sofőrt fogadott, ahogy az sem, hogy a börtönben raktármunkát meg színházrendezést (Jailhouse Rock...:D ) vállalt, az pedig főleg nem hat meg, hogy a tárgyalásai előtt és közben az emberiség olyan söpredékei aggódtak érte, mint a mélyentisztelt Alföldi Róbert "úr"...

Sajnos tovább nem folytathattuk az érvelést, mert elkezdődött a mi "kihallgatásunk" is. Legalább az jól ment.

Tovább »

Quo vadis, magyar úszósport?

Közeleg a londoni olimpia és a gyakran világverő magyar úszók fénye mintha kopni kezdene. Lehetne rosszabbkor is, ne legyen, de lehetne. Most is elég rosszkor. Igaz, hogy az éremszám csak eggyel marad el a római hattól, de maga a teljesítmény itt a lényeg! Meg ugye milyen jól hangzott tavaly Pesten a 14 érem....az EB-n. Ha azzal a formával érkeznek a kínaiakhoz a fiúk-lányok, lehet, hogy érem nem sokkal több, de bíztatóbb reményeink lennének az olimpiára.

Pont azok az úszók maradtak el nem kicsit a-mondjuk ki-elvárt szinttől, akik betonbiztos bástyái voltak eddig a válogatottnak. Az Államokban készülő Hosszú Katinkára és Cseh Lászlóra gondolok. Jön a Gyurta Dani-Kis Gergő éra? Ki tudja...ők ketten azok, akik tényleg hozták a jó magyar átlagot. Komolyan, az úszás az a sportág, ahol tényleg nem csak felesleges szájtépés, ha kimondja a magyar, hogy itt bizony van esélyünk. Csak mondhassuk még egy darabig.

2009, Róma...itt még a már említett Cseh Laci is hozta a kötelezőt. Nem is álmodhattunk volna szebbet az ezüstnél, amit 200(?) vegyesen begyűjtött. Ha jól emlékszem, Lochte verte meg. Na és?! Ryan pajtás egy Bombardiert is megverne. 400(?)-on is bronzos pozícóban volt Laci, és Lochte ott is előtte volt. Oké, a sima kötelező. Semmi gond. Kis Gergő Lacival döntőzött. Gyurta Dani már akkor is villantott egy erőset, mikor mellen egyetlen századdal (képzeljük ezt magunk elé!) világbajnok lett Shanteu előtt. És hát a lányok! A 200-as távokon Katinka is hazahozott két bronzot, mielőtt világbajnok lett 400-on, agyonalázva a táv atyaúristennőjének tartott Kirsty Coventryt (aki hasonlóan nagyott zakózott idén Kínában, ha nem nagyobbat)! Jakabos Zsuzsi, Verrasztó Evelyn és Mutina Ági is döntőket úsztak. Szép teljesítmények.

Így értünk el a 2010-es budapesti EB-re. 6 arany, 4 ezüst és ugyanennyi bronz. Még leírni is szép. Cseh Laci kétszeres bajnok, a magyar csapat hőse, szép volt fiú, és hasonlók. Gyurta Dani itt is bearanyozódik, és berobban az ezüstös helyre gyakorlatilag a semmiből Verrasztó Dávid. Kis Gergő is itthon tartott egy bronzot, Gyurta Gergő pedig beúszott a döntőbe. Dani Dale Oent verte meg, aki nem akárki a szakmában, 400-on pedig az a zseniális kettős győzelem Lacitól és Dávidtól....ők ketten felitatták a többiekkel a medencét. Lányaink is kitettek magukért. Mutina Ági bronzot szerzett az akkor megközelíthetetlen Pellegrinivel erősítő mezőnyben. 200-on két kettős győzelem Katinkától és Zsuzsitól/Evelyntől. Vegyesváltónk pedig megverte a franciákat 200-on. Gyönyörű, gondoltuk, lesz itt szép olimpia. Nem szabad megfeledkezni Barta Nóra műugrónkról se, aki szintén bronzot szerzett a nem akármilyen mezőnyben. Barta azóta is csak sérülésekkel küszködik.

És a sokat emlegetett Shanghai. 1 Gyurta Dani-féle arany, ami tényleg brutálisan jó teljesítmény, és 4 bronz. Ebből egy a pesti hős Cseh Lacié. Olyan nevek, mint Gyurta Gergő, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid és a váltó a húszba alig kerültek....A lányoknál még rosszabb a helyzet. Az eddig remeklő Hosszú Katinka egy hatodik hellyel rendelkezik, ezen kívül hatalmas nagy nulla a teljesítménye-bármennyire durván hangzik, így van. Jakabos Zsuzsanna, a nagy ígéret lemásolta Katinka eredményeit. Mutina Ági és Verrasztó Evelyn a döntők közelébe se kerültek, Dara Eszter pedig még elődöntőbe se. A legpozitívabb (és az egyetlen) meglepetése a női részlegnek Kapás Boglárka ötödik helye az erős 800-as döntőben. Műugróink is a vert mezőnyben végeztek Nóra nélkül. Kormos Villő és Gondos Flóra is képtelen arra, hogy az ő nyomába érjen. Egyelőre.

Röviden összefoglalva azok, akikről eddig a magyar úszósport szólt, kegyetlen módon leszerepeltek, ezen semmiféle szépítenivaló nincs. A vízilabdacsapat vergődése alig érdemel szót. A szövetségi kapitányoknak lehet a szar időre meg a páratartalomra fogni a dolgokat, miután a végtelenségig körbehozsannázzák a bronzot, de inkább dolgozni kéne. Szegény Kemény Dénes arcán is rossz volt nézni azt a műmosolyt a Telesport vakui előtt. Szerinte utolértük az élcsapatokat, de bassza meg, eddig mi voltunk az élcsapat, akit utol kellett érni! Szóval Laci bácsi, tessék fenékbe rúgni a kicsit primadonnába átlendülő Verrasztót, tessék orvoshoz küldeni Cseh Lacit, és tessék hazarángatni Katinkát! Mert ezek nélkül nem lesz túl jó a londoni túra. Emlékezzünk Athénra......és Atlantára inkább most ne.

Tovább »

Forma-1 Szezonfelező 2011.

Az elmúlt három verseny végre hozott valamennyi izgalmat az idei unalmas Red Bull-színű idénybe. Ezúttal is a Hungaroring előtt tartom meg a szezonfelezőt, lássuk...

Monacóban még semmi nem változott és az energiaitalosok ezt így látták jónak. Kanadában Buttontól kapott egy kis pofont a címvédő Sebastian Vettel, illetve Silverstone-ban és németföldön se ő örülhetett. Ennek ellenére előnye hatalmas a pontversenyben, rohamléptekkel halad a második címe felé, és még mindig ő a legstabilabb a 24 fős mezőnyben. Az időmérőn is...eddig csak csapattársa, Mark Webber tudta megverni. Az ausztrál talán kezdi végre felvenni a Red Bullos tempót, az előző két-három versenyen már jelezte, hogy kár őt leírni. A futamgyőzelem még nem jött össze neki, talán most a Ringen ismételni tud 2010 után.

   Még mindig elsőszámú kihívónak számít a McLaren csapat, még ha már nem is annyira egyértelműen. Három alkalommal sikerült futamgyőzelmet aratniuk, ebből az egyik a négyórás kanadai futam volt. Lewis Hamilton, ha minden adott egy jó hétvégéhez, abból a jóból zseniálisat csinál, egyetlen gyengéje a hirtelensége(még mindig), ami pont Kanadában ütötte el egy jó eredménytől. Jenson Buttontól azonban Montréal óta elfordult Fortuna, pont legutóbb Silverstoneban és Nürburgringen dupla kieséssel kellett beérnie. Kanadában azonban emlékezeteset produkált, hiszen a 24-ből talán mind a 24 helyen állt a verseny során. Button szereti a Ringet, első győzelmét 2006-ban itt aratta, plusz az idei magyar futam lesz a 200. versenye.

  Feltámadt a Ferrari, végre! Lehet, hogy kissé későn kapott észbe a Scuderia, de ott vannak, ahol lenniük kell. Fernando Alonso már majdnem elhitette mindenkivel, hogy ötödiknél idén nem lehet jobb a pontversenyben. De a spanyol bajnokot nem úgy ismerjük, hogy ezt annyiban hagyja. Az első futamgyőzelem is összejött Silverstoneban, 60 évvel azután, hogy José Froilán González megszerezte a csapat első futamgyőzelmét a királykategóriában. Ha nem is a legtutibb bajnokesélyes, azt mindenképpen ki lehet jelenteni, hogy Alonso mindent megtesz. Ahogy Button, ő is nálunk nyert először. Felipe Massa jövője egy évre-állítólag-megoldódott. Montezemolo elnök úr szerint jövőre is marad az idei páros. A brazil hűséges fegyverhordozóként kíséri Alonsót, hol kisebb, hol nagyobb, de minden esetben hátránnyal. Az elmúlt két futamon, ahogy a csapat, ő is jó versenyt futott, és kellenek is a pontjai.

   A Mercedes szépen lassan visszaveszi a tavaly kiharcolt Negyedik Erő státuszt a Lotus Renaulttól. Mégis, jóval halványabban muzsikálnak a Mercik mint tavaly bármikor. A pontszerzés gyakorlatilag minden versenyen garantált (most már), mert összeért a konstrukció, de ilyen teljesítménnyel a tavalyi 3 Rosberg-pódium megismétléséről letehetnek. Idén is az ifjabbik német, Nico Rosberg a jobb, de semmiképp sem látványosabb. Ponterősebb-és ennyi. Legtöbbször egymás mögött mennek Schumacherrel, Nico a kvalikon tud némi-néha több mint némi előnyt szerezni. Én személy szerint imádom, hogy Michael Schumacher a mezőnyben van. Nem versenyez jól, szó sincs róla, de azt a tüzet talán összesen nem látni a bagázsban, amit Schumiban. Sokan azt mondják, teljesítménykényszer...hülyeség, hiszen mindenki ismeri az autó és a pilóták teljesítményét. Én azt mondanám inkább, örömautózás. Schumacher tudja, hogy a futamgyőzelmekhez közük egyáltalán nincs, ezért egy kis show-t produkál nekünk.

   Eltéved a Lotus Renault...sajnos, le kell írni. Pedig minden olyan jól indult. De a két bronz óta semmi...legfeljebb harc a Mercedesekkel a 7. helyért. Talán éppen ezért akarják minél előbb egy teszten kipróbálni, hogy Robert Kubica milyen állapotban van. A lengyel ász nagyon hiányzik, sőt, nem kizárt, hogy jövőre haverja, Alonso mellé pattan a Ferrariba. Nick Heidfeld egyszerűen nem Kubica. Nick képtelen arra, hogy tartósan jó eredményeket szállítson, de legalább a nyafogásról leszokott. Tudja azt, amit 2000 óta tud: egy stabil pilóta, de nem több. Nem tartom kizártnak, hogy a Renault minden-mindegy alapon beveti Bruno Sennát valamikor év végén. Vitaly Petrov is visszaesőben van. Arra még képes, hogy a Q3-ba berobbantsa a gépet, de a versenytempóján még van mit javítani. Még így is a pozitívabb csalódás a csapatban, mert rajta legalább látszik a fejlődés. Sokkal stabilabb lett a pályán mint tavaly volt.

   Az év pozitív darabkája a Sauber csapat jó teljesítménye. Nem lehet azt mondani, hogy meglepetés, mert a csapatban jó szakemberek, jó pilóták dolgoznak. Kamui Kobayashi eddig majdnem minden versenyen pontokat gyűjtött, és mindig küzd-japánosan-a jó eredményért. Japánosan értsd:akciódúsan, nem idióta kamikaze módra. Kobayashira már mindenféle arcozás nélkül lehet mondani, hogy a legjobb japán, aki a Forma-1-be került. Társa, a fiatal Sergio Pérez sem okoz csalódást, ha egy kis akcióról van szó. A mexikói egyáltalán nem kutyaütő, az időmérőkön egyre többször múlja felül csapattársát is...bizonyítva ezzel azt, hogy Peter Sauber úr ritkán téved, ha tehetségekról van szó (gondoljunk csak Frentzenre, Raikkönenre, Kubicára). Egy verseny erejéig a mezőny legjobb tesztere, Pedro de la Rosa is beugrott, és egy jó kis versenyt futott Montréalban.

  Végre a Force India is rátalál arra az úta, ahol tavaly gyakran jártak. A Top10-es útra. Nehézkesen indult a csapat éve, de Monaco óta egyértelmű javulás tapasztalható. Adrian Sutil a jövő év egyik nagy kérdőjele...simán lehetne esélye egy jobb csapatban, mert idén végleg lerázta magáról a régi chassis-gyilkos, meggondolatlan imázst, és a mezőny egyik legstabilabb tagjává vált. Monacóban Sutil mindig is jó volt, ezt bizonyította idén is, nagyon jól ment Valenciában és a Nürburgringen is. A csapaton belül kérdés nélkül elsőszámú státuszban van. Nem volt ez mindig így. Paul Di Resta elég látványosan robbant be a Forma-1-be. A gyors skót azóta elég sok helyre berobbant már verseny közben.  Egykörös teljesíménye előtt nagy kalapemelés jár, de a futamokon hülye hibákat csinál (Silverstone, Monaco). Ha esetleg Sutil képességeit elismeri egy másik csapat, jövőre Hülkenberggel szép csatákat vívhatnak.

  A Red Bull-kistesó Toro Rosso mindenképpen kellemesebb évben van mint 2010-ben. Gyakorlatilag a pályáktól és a beállításoktól függ, hogy melyik arcukat mutatják. Ahol minden összeáll, ott pontokat halásznak és küzedenek a konstruktőri hetedik helyért, de ha nem jön be valami, akkor eltűnnek a mezőnyben már pénteken. Sébastien Buemi és Jaime Alguersuari közül, ha a jobbat kellene mindenképpen kijelölni, egy kicsivel a spanyol végezne előrébb. Bueminek megvannak a pályái, ahol Forma-1-es pályája elejétől kezdve jó (Montréal, Valencia) és az időméréseken többször bizonyul jobbnak csapattársánál. Alguersuari viszont a mezőny átugróembere. Gyakran küzd a pontokért annak ellenére is, hogy a Q1-ben kihullik. Élvezhetőbben vezet és a versenytempója nagyon jó. És végre idén a pontok tekintetében is felülmúlja Buemit.

Nagyon nem én akarok lenni az az ember, aki a Williams-et gyalázza, de muszáj. A csapatnak fennállása óta magasan ez a legrosszabb, leggyászosabb, legbármilyenebb éve, ami negatív. Talán jövőre a Renault motorokkal...Szabadkoztak Kína után hogy Európára meglesz a jó teljesítmény, ez annyiban sikerült, hogy azóta szereztek 4 kemény pontot. Rubens Barrichello szállította mindezt két 9. hellyel, de ez édeskevés bármihez. Iszonyúan fog kinézni jövőre rajtuk a 18-19-es rajtszámpáros. Rubens valószínűleg marad, mert ugyan kit szerződtessenek. Két fiatal, tapasztalatlan versenyzővel még itt se tartanának. De már Barrichello se a régi...el kell viselnie azt, hogy a hülkenbergi kvalitásokkal aligha rendelkező Pastor Maldonado egyre gyakrabban veri el a kvalikon. A venezuelai egyébként talán a mezőny legbalszerencsésebb tagja lenne, ha Trulli ezt a születése pillanatában le nem foglalta volna. Maldonado egykörön egyre harapósabb, sikerült a Q3-ba vinni a Williamsét (Barrichellónak még nem), de a versenyeken hamar eltűnik. Ha Monaco nem úgy alakul neki, ahogy, több egységgel rendelkezne mint csapattársa. Így azonban zéróval áll.

  A Team Lotus egyedül maradt 2011-ben, ugyanis még nem tartanak ott, hogy érdemben versenyezzenek a Williamssel/Toro Rossóval, de a Hispaniát/Virgint úgy otthagyták mint eb a Sza(ha)rát. Még így is szerencsére(=sok kiesőre) van szükségük, hogy első újkori pontjukat begyűjtsék. Ezt a tisztes feladatot valószínűeg Heikki Kovalainen fogja végrehajtani valamikor. A sokak által alábecsült szorgos finn viszi a hátán az egész csapatot, még a tavalyinál is jobban alázza a sárba szegény Trullit. A jó öreg Jarno Trulli, ha marad egyáltalán jövőre, az már tényleg a búcsúzószezonja lesz. Jarno kiégett, és még ha nem is hullik alatta szét a technika idén, csak panaszkoni tud-ezúttal a kormányszervóra. Ezért a német nagydíjon kispadra ültették a gyengén muzsikáló olaszt, hogy meglássák, hogy Karun Chandhok mennyire tehetségtelen ugyanezzel a géppel. A Ringen Trulli visszaülhet, és ez jól is van így.

  A Hispania Racing Team végre hivatalosan is megelőzte a Virgint...persze ezzel annyit érnek, mint....semennyit. Habár az erkölcsök...többször is leírtam, hogy miért gondolom a HRT idei teljesítményét jobbnak mint a Virginét...azóta is tartom ezt. Azért idénre egyébként egy egészen megbízható kis gépet dobtak össze, kevés technikai hibájuk van, ez is mindenképpen javulás 2010-hez képest, mert emlékezzünk csak szegény Bruno Sennára, aki mindent kihozott a fekete gépekből, de sokszor kellett idő előtt feladnia a küzdelmet. Narain Karthikeyan beállított egy negatív rekordot idén, plusz nem nagyon tud gyors autókat elengedni lekörözéskor. Nagyjából ennyi az ő története, még talán hozzá kell tenni, hogy néha-néha egész jó versenytempót tudott. Daniel Ricciardo, a Toro Rossósok mumusa bepattant a helyére, és stabilan teljesít. Németföldön például nem sok kellett, hogy elverje Liuzzit, a versenyen pedig kört adott Chandhoknak. Indiában azonban újra találkozhatunk Narainnal. Vitantonio Liuzzi próbál a csapat húzóembere lenni, és a szándéka mindenképpen értékelendő. És még az is, hogy időmérőkön többször alázta már meg Glockékat. Csak így tovább(illetve egy picit jobban)!

   A Marussia Virgin szeretheti a 24-25-ös rajtszámokat, mert nagyon szeretnék megtartani 2012-re is. A csapat tavalyhoz képest a nulla felét se fejlődte, egyhelyben tipródnak, nekik gyakorlatilag édesmindegy, melyik pályán vannak. Ahogy az is éppen ennyire mindegy, hogy ki ül Timo Glock mellé. Szegény német vajon mit gondolhatott, amikor igent mondott ennek a csapatnak?! Ráadásul pont tegnap jelentette be egy sajtótájékoztatón, hogy további 3 évre marad Bransonéknál. Érdekes íve ez egy szépnek induló karriernek. Azt legalább elmondhatja, hogy ő az egyetlen idén, aki nem tudott elrajtolni egy futamon, és mondhatja hogy non plus ultra a csapaton belül. Lényegtelen, hogy Di Grassi vagy D'Ambrosio, vagy más újonc, nem nagyon tudják követni Glockot. Jérome D'Ambrosio az év elején még piszkálgatta egy kicsit Timo imázsát azzal, hogy jobban teljesített nála. Mostanra azonban a belga lendülete elfogyott. Ugyanolyan másodpilóta lett belőle mint Di Grassi volt tavaly. Én mondjuk megnézném a nagy tehetségnek tartott Robert Wickenst, hogy mit tud. A csapatról még annyit...legalább a CFD-t elfelejtették végre.

 

 

Tovább »

Szerelmes vagyok Csemer Boglárkába.

Nemrég azt a tanácsot kaptam itt a közösségben, hogy kalandozzak a zene világában. Jelentem, megtörtént!

Tegnap este Esztergomban jártam, hogy meghallgassam a Csemer Boglárka-Sebestyén Áron Duót a Jazztergom program keretében. Antwerpenből hazaérkezett jóbaráttal találkoztam, hogy élménybeszámolót tartson, de az előadás ezt huszadrangúvá minősítette.

Nekem, aki kifejezetten utálom a francia nyelvet, olyat nyújtott ez a jazz-sanzon performansz, de olyat, hogy...olyat. Boglárka hangja gyönyörűen szól (a kanyarban elhaladó polgárőr a Lada Nivájában lassított, amint meghallotta), a francia nyelvet pedig mintha csak miatta találták volna ki. Ő maga pedig a végletekig kedves lány, nagyon közvetlen. A vak is látja rajta, hogy imádja, amit csinál. Ugyanakkora szívvel énekelt nekünk ott, mintha a Puskásban tenné tízezreknek (megérdemelné), pedig mi jó, ha 25-en voltunk. Sebestyén Áron pedig kiváló billentyűs és zenészpartner.

Abban a másfél-két órában nekem megszűnt létezni az az Esztergom, amit-sajnos-mára mindenki megismert, és egy olyan Esztergom lépett a helyébe, aminek a kis-de egyre lelkesebb-közössége jövőre (vagy előbb) visszavárja Boglárkáékat! Egyszóval: Zsötem.

 

Tovább »

Nehogy már a narancs egye Tétényi Évát.

Esztergom körzetében élő ember lennék, és akarva-akaratlanul eljutnak hozzám az ilyen-olyan hírek a szebb napokat is megélt városról.

Teljesen egyértelmű (sajnos még nem mindenkinek), hogy Tétényi Éva csapdában van. Az előző választási ciklusban a "nagy előd", a tősgyökeres narancshuszár polgármester nem éppen úgy játszadozott a pénzzel, ahogy kellett volna, és ennek most a polgármester asszony érája issza meg a levét, nem is akárhogy. Meggyes "úr" keze mindenhová elér még ma is, hiába nem ő a városvezető, de még csak a frakcióvezető szerepét se tölti be. Papíron....ami senkit se érdekel, hiszen máig ő a legbuzgóbb felszólaló a testületi üléseken (ameddig voltak ilyenek...). Haverjaival ellehetetenítik a korábban (talán még most is) nagy népszerűségnek örvendő Tétényit.

Mivel a testületben kormánypárti többség alakult ki, ezért az üléseken gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak. A polgármester napirendi pontjai helyett sajátukét terjesztik elő, de állítólag olyan is előfordult, hogy Tétényi Éva pontjait egy az egyben átvették, csak más névvel látták el. Előterjesztéseik is legtöbbször huszadrangú dolgokat tartalmaznak, általában a polgármester-szerintük-jogsértő lépéseit hozzák fel bennük.

Esztergom pedig viharos tempóban száguld a csőd felé. Emiatt a polgármester asszony a januári válságköltségvetésében kimutatta, hogy két út van....adósságrendezés (vagy helytelenül csődeljárás, hátha Fideszes is olvassa), illetve a testület feloszlatása és új választás kiírása. De mivel gyakorlatilag a kormánypárt irányít, egyik sem valósult meg eddig.

Nyilvánvaló, hogy az ő szempontjukból egyik se jó lépés. Tudják, hogy az adósságrendezési eljárás vagyonfelolsztással járna, és mint tudjuk, a vezető politikus/és bárki fő mozgatórugója a pénz. Azzal is tisztában vannak, kár is lenne tagadni, hogy rohadtul nem tudnának ilyen erős bázisú testületet kiállítani új választás esetén, hiszen csak a legelvetemületebbek szavaznának (tisztán) rájuk. Dehát...láttunk már karón varjút.

Csoda ezek után hogy Tétényi Éva április óta nem hajlandó testületi ülést összehívni?! Igaz, hogy Meggyes "úr" és hűséges fegyverhordozója ilyenkor is képesek a saját jogsértéseiket a visszájára fordítani.

Ezek után pedig egy esztergomi (főleg az urambátyám-spanok, akik miatt ide jutott a város) se csodálkozzon, hogy bezárhatnak középiskolák (fenyegetve van az is, amelyikben volt szerencsém tanulni), múzeumok, teljesen haza lett vágva a város egészen pezsgő kultúrája....senki se csodálkozzon, hogy lenullázódott a közlekedés (Meggyes "úr" 3 év óta rendezetlen számláit kapta kézbe Tétényi Éva), hogy nincs segélyelosztás, nincs közterületfenntartás, nincs semmi, mert nincs miből!

A Fidesz se csodálkozik, sőt....ők váltig állítják, hogy bizony együttműködtek, hogy bizony Tétényi nem alkalmas vezetői posztra, hogy bizony a képviselőtestület nélkül a városvezetés megoldhatatlan, hogy bizony....hogy bizony megkajáltatják a Té Házban-elsősorban a fő szemétláda Kósa "úr" nyomán-, hogy az egész helyzetért, még a 955-ös augsburgi vereségért is Tétényi Éva a felelős! Mondja ezt Kósa "úr", aki tisztességes kis tartozást halmozott fel imádott Debrecenjében.

A legfelsőbb Fidesz-vezetés pedig csendben van, úgy gondolják, hogy az ugráló kis bohócok, meg a többiek intézzék csak el ezt egymás között, nekik most speciel sokkal fontosabb teendőik vannak....mert csak be kell lökdösni a szerbeket az EU-ba, meg Pintér "urat"-akinél mellesleg nagyobb szarházit kihívás találni-is tisztára kéne mosni, mert véletlenül meg találják találni a tüntetők. A Budapest Pride nevű szennyáradatról pedig hadd ne essék szó.......

Egy kérdés van csak az esztergomiaknak: hisznek-e Meggyeséknek még egyszer, vagy felnyitják-e valaha a szemüket? Ez két kérdés volt....nyilván van még több is.

A legvégén hozzátenném, hogy a minapi bánásmód, amiben a polgármester asszony részesült a Tiszteletlen Házban, undorító, mocsok, és a végsőkig gyermeteg húzás volt.

Tovább »

Forma-1 Szezonnegyedelő

Monaco előtt itt az ideje egy kis háztűznézőnek. Nem tetszik nekem ez a szezon...és nem a Red Bull csapattal van bajom, hanem azzal, hogy eredmények tekintetében mindig ugyanaz történik, csak a pályák vonalvezetése más. Még az a nagyon nagy szerencse, hogy van ez az állítható hátsó szárny ötlet, aminek hála jónéhány szép előzést is láthat az érdeklődő. Ha ez se lenne....

Sebastian Vettel ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta. A címvédő megalázó fölénnyel magaslik a többiek fölé, az időmérőkön és a futamon egyaránt. A Red Bull megint egy szinte tökéletes gépet alkotott, a német pedig megnyugtató előnnyel készülhet a duplázásra. Mark Webber, a rutinos auszi az egyetlen, aki időmérőn meg tudta állítani csapattársát az általa kedvelt barcelonai pályán, de a versenyeken mindig mögé kerül. Ott van még benne a tűz ennek ellenére is, lásd a kínai iszonyatosan komoly felzárkózását, de lassan kimondva is a hátvéd-státusz vár rá. Talán, a Ferrarinál szép levezetésre készülhet a jövőben.

A második erő idén a McLaren lett. Betonbiztosan követik versenyről versenyre a Red Bullokat és a versenyeken meg is közelítik őket. Lewis Hamilton lehet idén Vettel legnagyobb kihívója, hiszen eddig egyedül neki sikerült versenyen előtte végeznie. Hamilton olyan mint volt, pontosan és nagyon gyorsan vezet, és talán türelmesebb is lett. Kijelentette, hogy nem lesz másdoik Vettel mögött. Jenson Button a higgadtabb erő a csapatban, de ő is odateszi magát, sok pontot gyűjt, ami nagyon fontos, hogy ne szakadjanak el végleg az energiaitalosoktól. Megbízható a McLaren páros, ha esetleg valami történne a Red Bullos fiúkkal, ők ott lesznek.

Nem megy úgy a Scuderiának, ahogy szeretnék. A Ferrarinak alig van köze a McLarenhez is, nemhogy a Red Bullhoz. Az egy pódium öt futam alatt édeskevés, és, ha pontokban számoljuk, hatalmas lemaradás. Az ígért változtatások, aerocsomagok nagyon sürgősen bevetésre várnak. Fernando Alonso viszi a hátán a csapatot és megtesz minden tőle telhetőt. A spanyol ász hozta az egy darab pódiumot és kihajtja a gépből az utolsó erőtartalékokat is. 2016-ig elkötelezte magát a Scuderia felé, még akkor is, ha a csapat kiszáll és új szériát indít. Lehetséges, hogy jövőre új társat kap, ugyanis Felipe Massa siralmas teljesítményét rossz nézni. A brazil nem ritkán egy egész másodperccel elmarad Alonsotól, a versenyeken nagyon hamar eltűnik a középmezőnyben és kevés pontot szerez. Sajnos ki kell mondani, hogy a brazil a balesete után soha nem lesz a régi. Bár Monacot szereti, érdekes lesz megfigyelni, hogy az utcai pálya mennyire tolja össze a mezőnyt, talán a Ferrari kettősének is lehet esélye.

Nagyon jó idén a Lotus Renault! Sokat vártam és várt mindenki a csapattól a tavalyi eredményeik után és hozzák is a jót. Ha viszont a másik oldaláról nézzük a dolgokat, iszonyatosan hiányzik nekik Robert Kubica. Vele nem kérdés, hogy rendszeres pódiumesélyesek lennének reméljük, minél előbb bíztató híreket hallhatunk róla. A helyettes Nick Heidfeld azt hozza, amire szerződtették. Az ügyes német jól teljesít, egy harmadik helyet is szerzett és nagy kedvvel rágja át magát a mezőnyön, amikor az időmérőjét eltaktikázzák vagy a kocsija kigyullad. Vitaly Petrov pedig nekem az év legpozitívabb meglepetése. A vyborgi rakétát rengetegen temették, azt gondolták, hogy Heidfeld leautózza őt a pályáról, ezzel szemben pontokban szinte ugyanott tartanak, a bronz neki is megvan, és az időmérőkön gyorsabb is a német kollégánál. Petrovnak még a versenytempójával vannak gondok, de ebbe bele lehet tanulni. Csak így tovább!

A Mercedes szépen lassan feltalál megint a pályára. A melbourne-i dupla kiesés és vergődés után végre pontokat is szállítanak és az időmérős helyezéseik is egyre szebbek. Ahogy tavaly, idén is Nico Rosberg a gyorsabb Mercis, a tehetséges német gyakran villant tudásából, és ha a technika egy kicsit jobb lenne, simán beleszólhatna a pódiumért vívott harcokba. Még ez is megtöténhet, hosszú a szezon. Hétszeres bajnok társa, Michael Schumacher egyáltalán nem úgy kezdett, ahogy elvárják tőle, és saját magától. Európába áttelepülve azonban megrázta magát, a versenyeken sokat előz, bár őt is nem egyszer tolják hátrébb, és kitűnően rajtol. A pénteki edzéseken is szép eredményeket ér el, és nagyon jól ismeri Monacot, a tapasztalat pedig sokat segít a nehéz pályán.

A középmezőny elejét  a Sauber vezeti 2011-ben. A svájci csapat sokak kedvence és mindig fiatalos lendületével idén is lépett egyet előre. Ha összevetjük a tavaly év eleji vergődésüket és hogy nem tudtak versenyt befejezni az év első 3 futamán, nagy javulást látunk idén. Kamui Kobayashi a rá jellemző vagánysággal versenyez, neki mindegy, hogy "nemzetközileg elismert" előzési pont az adott hely, vagy sem, ő próbálkozik és gyakran sikerrel is jár. Szorgalmas pontgyűjtő a japán, akire egyre többen aggatják rá az "első igazán tehetséges japán pilóta" címet. A csapattárs, az ifjú mexikói Sergio Pérez egy igazi titán, de ezzel együtt kellemes meglepetés. Már legelső versenyén megszerezhette volna első pontjait, ha ki nem zárják a csapatot. Pérez főleg az időmérőkön jó, gyakran ér el Kobayashinál is jobb időt, és mostanság már a versenyeken is szorongatja. ha egy üzlet beindul alapon zsákolhatja be a fontos pontokat.

A Toro Rosso-t idén sokkal jobb látni mint tavaly vagy akár tavalyelőtt. A Red Bull-öcsi idén kilépett végre a szürke köntösből, ami az egész 2010-es szezonon végigkísérte őket. Főleg Sébastien Buemi rázta meg magát és egyre többet villan, bizonyítva tehetségét. Idén egyértelműen ő a jobb a két fiatal közül, mind az időmérőkön, mind a versenyeken. Könnyen lehet, hogy Webber helyére ülhet, ha így folytatja. Jaime Alguersuari ugyanazzal a gonddal küzd, amivel tavaly. Nagyon szépen, kellően agresszíven vezet, sokat előz, de a pontszerzés elkerüli. Csak úgy, mint 2010-ben. Feltételezhető, hogy ő fog idény közben egy-két futamon ülést cserélni Daniel Ricciardo teszterrel. Ezzel együtt is megmutatja a spanyol, hogy nem csak egy fiatal egynyári pilóta, mint annó Scott Speed volt.

A Force India visszaesett sajnos. Az istálló még mindig a sebeit nyalogatja, és érzi James Key mester hiányát, aki tavaly a Sauberhez költözött. A csapat lassan menthetetlenül megragad a középmezőnyben és nem várhatjuk el tőlük azt, amit tavaly: a folyamatos pontszerzést. Így az indiai dobogós helyezés egyre messzebb kerül. Adrian Sutil sem így képzelte az évet. Maradt a csapatnál, mert már jól ismeri és látta a fejlődést, de a gyors németnek idén nem megy úgy, ahogy 2010-ben. A nyakára jár az ominózus Lux-ügy, illetve az, hogy a csapattársa nagyon szorongatja. Ennek ellenére Sutil kihoz mindent az autóból és megbízhatóságát átmentette tavalyról. Paul Di Resta személyében igazi kihívót kapott. Resta tehetséges, ezt tudtuk is róla és hamar belerázódott az F1 medrébe. Főleg az időmérőkön gyors a skót, gyakran előzi Sutilt, és a versenytempója is rendben van. Ő is szerzett már pontot, ugyanúgy állnak csapattársával.

A Team Lotus csapat zárkózik a középmezőnyre. Egyre közelebb érnek és jó látni rajtuk azt a tényleges fejlődni akarást, amivel az újak közül egyedüliként rendelkeznek. Van remény az első pontok megszerzésére, ez nagy cél idénre a csapatnak. Heikki Kovalainen hozza a jobb eredményeket, leginkább az időmérőkön villant a szimpatikus finn. Kovalainen gyors pilóta, a Lotusnál bíznak benne és ő pedig mindent megtesz az előrejutás érdekében. Jarno Trulli pechszériája igazából enyhült, de még mindig jelen van. A rutinos olasz hihetetlenül balszerencsés már mondhatjuk hogy évek óta. Finn társától elmarad, folyamatos szervóproblémákkal küszködik, de legalább már a Lotus nem esik szét alatta. Trulli igazi Monaco-menő, egyetlen győzelme innen való, megmutathatja, hogy van olyan gyors mint Kovalainen.

A 2011-es év legeslegnagyobb csalódása kétségkívül a Williams lett. Soha nem fordult még elő velük, mióta hivatalos gyári csapatként működnek, hogy 5 verseny után pont nélkül álljanak, és ez sajnos nagy szégyen egy ekkora múltú istállóra nézve. Mindenki csalódott, innen már tényleg csak felfelé vezethet az út. Rubens Barrichello, a versenyszámrekorder a jobbik pilóta, és ő próbálkozik, de nem titkolja csalódottságát, de mint tudjuk, abból a bizonyosból várat építeni nem lehet. A veterán akármennyira öl bele minden tudást, csak a középmezőny elejébe jut. Újonc csapattársa, a GP2-bajnok Pastor Maldonado nagy csalódás, elmarad Rubenstől, általában azért küzd, hogy ne essen ki a Q1-ben. Barcelonában felébredt azért a venezuelai és egy viszonylag elfogadható versenyt produkált, meglátjuk, hogy ez egy fejlődés kezdete-e nála.

Igazából nincs különbség a maradék két csapat, a Marussia Virgin és a Hispania között, de hivatalosan az orosz liszensszel versenyző Branson-teamet kell előrébb sorolni. A várt előrelépés nagyon is elmaradt, teljesen egyhelyben jár a csapat hátul, már arra sincs nagyon esélyük, hogy a Lotusokat elkapják, ami azért 2010-ben néhányszor előfordult. Timo Glock az iskolapéldája annak a modernkor F1-ében, hogy hogy kell egy tehetséges versenyző karrierjét elásni. Személy szerint kétlem sajnos, hogy a csalódott német még egyszer valaha is tisztességes üléshez jut. A Virginnel pedig csak vergődni tud, ez is egy tény. Ráadásul újonc társa meglepően jól teljesít mellette. Jérome D'ambrosio, ha fejlődne versenytempójában, komoly veszélyt jelenthetne Glockra, másra úgysincs sansza. Viszont az egykörös időmérős teljesítménye elég ahhoz, hogy párszor bekóstoljon a németnek. D'ambrosio ennek ellenére sincs biztonságban, a csapat nagyon ki akarja próbálni a tehetséges kanadai Robert Wickenst.

Személy szerint én a Hispania istállót többre tartom mint az előbb említett Bransonékat. Ennek egyszerű okai vannak: igazából a csapatot nem egy kimondott milliárdos irányítja, nem egy halva született eljárással próbálnak autót építeni, és konkréten 2011-et a szó szerinti nulláról kezdték. Mindenki temette őket azok után hogy a tesztelen nem vettek részt, és Melbourne-ben egy dupla DNQ-val búcsúztak. De elindult valami a csapatnál, azóta egyszer sem fenyegette őket a 107%-os szabály réme, sőt, főleg a pénteki gyakorlásokaon és az időmérőkön, megelőzik a Virgin pilótáit. A versenytempójuk egyelőre még elmarad Bransonéktól, de ami késhet, nem múlhat. Én szurkolok nekik. Narain Karthikeyan nem felejtett el teljesen vezetni, főleg a futamok alatt látszik ez meg, igaz, a lekörözések alatt gyakran viselkedik bután. Vitantonio Liuzzi bízik a csapat fejlődésében és egy körön ki is hoz mindent az autóból. Versenyek alatt viszont mindig történik valami Tonióval, ezért az indiai előrébb végez.

Tehát Monaco jön, klasszikus, sokak által kedvelt pálya. Ha az erőviszonyokat nézzük, azt lehet mondani, hogy Webber nagyon megközelítheti csapattársát, tavaly az auszi megállíthatatlan volt. Hamilton és a Ferrarisok is jók lehetnek, rajtuk kívül oda kell figyelni mindenképpen a két Renaultra, Schumachernek is jó versenye volt tavaly, a régieket ne is említsük, és a két Force India is dupla pontszerzéssel tért haza.

 

Tovább »

Hogy lettem én IGAZI zenét kedvelő ember?

Jó dolog kicsit visszaemlékezni. Igazi zene; értsd rock, heavy metal és barátai, illetve üzletfelei.10 évvel ezelőtt egy rádiós magnó előtt üldögélő kissrác voltam egy kazettával és feszülten tapadtam az éterre, hogy a jó(nak gondolt) zenéket felvegyem. Volt ott minden mint az Ecserin, de akkoriban egy kifejletlen ízlésvilágú kisembernek minden szarság megtetszik, ami kicsit megragadja a fülét. :D Fel nem lehetne sorolni, miket vettem így fel a hetek alatt, a kazetták rég nincsenek meg.

Arra azért nagyjából emlékszem, hogy mik mentek akkor orrvérzésig a rádióban...a veszélyes '90-es évek vége, a hulladék Putjohendzáppindierr-korszak és a fiú-lány-és kitudja-bandák veszélyesen túlnyomó többsége. [link=http://www.youtube.com/watch?v=umVHH_xsIbc&feature=related]Erre[/link] pl. emlékszem a rádióból, de ez csak egy a sor szarságból.

Évekig a finn Bomfunk MC's Freestylerét lestem a rádióban a boldog békeidőkben Z+, VIVA meg internet nélkül, és vált ez a kedvencemmé. Aztán mint mindenki, én is átestem a Nirvanás korszakon, amire később szerencsére sikerült visszapattanni, meg voltam divatból rapper is.

A legelső szikra, ami az igényes zene felé terelt, 11 évesen ért, amikor is jóbaráttal kazettáról hallgattuk a faterja [link=http://www.youtube.com/watch?v=iwDDswGsJ60]Dire Straits[/link] albumát, a Brothers in Arms-t. Még emlékszem is a borítójára. Jó kis zenék voltak azok, le is másoltam azt a kazettát jó kalózként. :)  Ezután nagyon sokáig semmi, vagyis a szokásos iskolabulis Tankcsapda-körök, de ezen is minden velem egyidős ember átesett.

A Föld összes embere volt punk-fanatik, ha csak egy kicsit is, ezt kár tagadni. 13 évesen harmadmagammal punkzenekar alapításán gondolkodtunk...kicsit a helyi istent akartuk játszani. A dologból zenei tehetség és hangszerek hiányában semmi nem lett, de a szintén kötelező Blink-Sum-Offspring trión átzuhantunk, ahogy kell, megvoltak a kis háborúk is a Blinkesek meg a Sum-osok között, szintén, ahogy kell. Azon gondolkodtam, hogy ha kaliforniainak születünk, lehet, már nem élnénk. :D

2005-ben a mára már brutális mocsokzúdítóvá változott VIVA még néha megajándékozott minket jó zenével, köztük volt a [link=http://www.youtube.com/watch?v=hdzamXZqw90]Rammstein[/link]  is a Keine Lust-tal. Itt érkeztünk el az első nagyobb lökethez a Dire Straits után, ha nagyon pontosak akarunk lenni, az első tényleges lökethez a valódi zene felé. Kemény zene volt, jó kis germán nyers riffekkel, egyből megtetszett. Egy deka szót nem tudtam akkor még németül, abban az évben ismerkedtem meg vele, de egy gimis évfolyamtárstól megszereztem az egész Reise Reise albumot. Első hallásra szerelem volt róla a Mein Teil és a Stein um Stein opuszok. Ettől viszont még nem lettem betonbiztos rockrajongó. Még két lépés hátra volt.

A Dire Straits-kazettás jóbarát egy kicsit előbb kóstolt bele a jóba az Esszencia című méltatlanul megszűnt rádióműsorból. Beszerzett egy CD-t teli jó kis zenékkel, amit meg is mutatott. Volt rajta 2 tétel egy gyors, mégis kegyetlenül virtuóz, kemény és egy tudatlan 15 évesnek még durva  (mit is tudtuk mi, kik a Belphegor, Cannibal Corpse, Behexen és a többiek) bandától, a Children of Bodomtól. A 2 dalocska pedig a [link=http://www.youtube.com/watch?v=Lcv97YqNqHI]Deadnight Warrior[/link] és a Follow the Reaper, melyek még ma is a kedvenceink közé tartoznak. Ekkoriban ismerkedtem meg a Rómeó Vérzikkel, a System of a Downnal és a Metallica St. Angerével...

Rá egy évre jött a végső kegyelemdöfés, ha lehet ezt írni: fejet hajtottam a metálistenség előtt, de költői vagyok! :D Régi jóbarát áthozott egy DVD-t, amin a Slipknot [link=http://www.youtube.com/watch?v=j4LK39wGK4w]Disasterpieces[/link] koncertfelvétele és 3 albuma volt. A maszkosokat akkor még a Sátánnal egyenlőnek tekintettük, pedig a Mayhemet, Blasphemyt hírből se ismertük. Azt a 'knot DVD-t négyméteres szemmel bámultam és tudtam, hogy ennyi. Rockrajongó lettem. Ronggyá hallgattam a Slipknotot és szépen kiterjesztettem a repertoárt. Szépen lassam megszerettem az azelőtt cinikus poénok céltáblája-szerepet betöltő Dimmu Borgirt [link=http://www.youtube.com/watch?v=SOxlRrr74X0]ezzel a dallal[/link], és rájöttem, hogy az ezredfordulós albumaik tönkreverik még ezt is. Ha belegondolok, hogy amikor ezek a zsenik a legjobb dalaikat alkották meg, én a Sterbinszkyt vártam a rádióban.............

Mára a látószögem kicsit északra tolódott a Borgir hatására és ráleltem a folkmetal jeles képviselőire, ezen belül kettő nagy kedvencre, a Korpiklaanira és az Eluveitie-re [link=http://www.youtube.com/watch?v=uOHe-0V41sI]ezekkel[/link] a [link=http://www.youtube.com/watch?v=iijKLHCQw5o]dalokkal.[/link]. De nem szabad elfeledkezni a már említett Rammsteinről, Bodomról és Slipknotról, Metallicáról. Meg kell említenem még a jó öreg AD/DC-t, Dalriadát, a Rosest, Kalmah-ot, Katatoniát, Moonsorrow-t, Motörheadet,  és a többi zsenit, akik hozzátettek ahhoz, hogy büszkén vállaljam, hogy a jó oldalon állok! Kösz a szót!

Tovább »

Köszönöm! Kiitos!

Manapság ritkán találkozunk olyan emberekkel, akiket valamiért értékesnek találunk. Az elmúlt 20 évben egy (de legfeljebb két..:D ) kezemen meg tudnám számolni, hány ilyen emberrel kerültem kapcsolatba.

Ez most mégis más. Az illető ugyanis nem magyar. Méltatlanul elfeledett testvéreinkről, a finnekről van szó. Köztudott(?) dolog, hogy odavagyok a mindenért, ami finn, legyen az zene, környezet, bármi. És amikor valaki abból az országból, ahol ezer és ezer iszonyatosan szép dolog és látnivaló van, idelátogat és kijelenti, hogy Magyarország igenis nagyon szép, na ez nekem nagyon sokat jelent. 

Egy 18 éves finn lány ezt tette. Teljesen magától elkezdett magyarul tanulni, nem érdekelte, hogy mennyire lesz nehéz dolga vele, többször járt már nálunk és élne is itt! Követendő a hozzáállása nekünk, magyaroknak is! Kivételesen viszonyul hozzánk. 

Sokan kérdezhetnék Tőle, hogy "miért pont Magyarország, ott semmi érdekes nincs". Nyilván szerinte relatív, hogy mi az érdekes. Mindenkinek más. Nem nagyon tudom kifejezni, hogy mennyit jelent nekem a hozzáállása, mennyi tiszteletem jár ezért Neki, és csak remélni tudom, hogy egyszer körbevezethetem Budapesten. :) 

Ez a poszt neki szól, stílusosan köszönök el!

 Huomenta Bea! Anteeksi, koska minun Suomenkielen taitoni on huono. Minae haluaisin kertoa sinulle, ettae olin iloinen tavata! Paljon kiitos sinulle, olet paljon ystaevaellinen! Minae toivon tapaavani sinua pian! Kiitos kaikkea! Pidae huolta itsestaesi!

Tovább »

Gárdaterror meg a piros hó...

Nem vagyok én rasszista. De a leghatározottabban kikérem magamnak azt, hogy amit a Jobbik felügyelet (polgárőrség) néven tesz, azt a libsi hozzáértő meg a roma hozzáértő elintézze annyival, hogy "erődemonstráció". És erre a liberális Index még rátesz a "gárdaterror" jelzővel. Nevetséges, hogy megint térfeleznek, ha kell, ha nem.

Kezdjük azzal, hogy a gyöngyöspatai polgárőrség nem gárdistákból, hanem legfeljebb exgárdistákból állhat, arról meg nem ők tehetnek, hogy csak ők vállalták. Nem gyanúsítgatok, de az önkéntesség és bérmentsség szó elrettentheti azokat a helybélieket, akik éppen rá is érnének polgárőrködni. Polgárőrségre pedig szükség van Vona Gábor és a helyiek elmondása szerint, mert nagy mértékben elszaporodtak a kisebb-nagyobb bűnesetek a községben(hol nem...?!), melyekhez FŐLEG a roma lakosoknak van köze. Eddig lehetett azzal takarózni, hogy megélhetési bűnözés, meg ilyen faszságok, de már nincs takaró...rosszalkodás viszont annál több. 

Az, ami a Jobbikkal és annó a Gárdával történik, egyenesen szomorú. Folyamatosan ki voltak-és vannak téve annak, hogy bélyeggel az arcukon tegyék a dolgukat...ha nagygyűlés van, akkor "biztos arról tárgyalnak, hogyan verjenek meg minket", meg "félmilicista szerveződés", ha a rend érdekében polgárőrság szerveződik mindenféle hátsó szándék nélkül, akkor meg "gárdaterror" és "életveszélyesen megfenyegetnek minket".

Na ez is, hogy megfenyegetnek. Kolompár Szifonné roma néni összeszart fejjel beszél a kamerába, hogy "azok az emberek" megfenyegették őt meg a többi romát és emiatt a 42 gyereke nem mer (!) elmenni az iskolába, mert a zebránál is ott állnak "azok", hogy átkísérjék a gyerekeket. Ó, anyám!  Sajnos azt kell mondanom, echte magyar nézőpont. Igen és ő maga, komolyan mondja, csak az ábécéig mer elmenni, mert fél "azoktól". Az ilyenekre pedig harap a libsi média mert rögtön lehet nácizni meg terrorozni.

Hadd térjek ki egy kicsit a magyar romák helyzetére kis hazánkon belül. (ahogy én látom) Folyamatosan azt hangoztatják, hogy ők el vannak nyomva, cigánysoron szegregálva élik mindennapjaikat és nyomorognak. Ebben van is igazság, csak ne tennék hozzá azt, hogy "pedig mi igyekszünk". Igyekeznek ám a lóf*szt! Itt kérem szépen az emberek, hangsúlyozom, mindkét oldalon, hozzáállásával van a nagy baj. Mert mit mond a magyar? "Nem segítek rajta, mert ha barátságosan viselkedem vele, kihasználja, hogy majd adott alkalommal hátba szúrjon, akár szó szerint is." Kristálytiszta előítélet, amiről részben tehet is a másik fél. Mert mit mond a roma? "Én próbálok beilleszkedni a magyarok közé, de nem lehet, mert fenyegetnek, lenéznek mert cigány vagyok". Hozzáállás, kérem, hozzáállás! Ha az átlag magyar ember nem félne a légytől is, engedne afelé a roma felé, akin a becsület látszik. És sokkal több emberen látszódna, ha nem kéne mindig a megélhetés meg a magyarok felől özönlő gyűlölet mögé bújniuk és onnan üvöltözni. Senki nem született életfogytig tartó nélkülözésbe, ha nem akar úgy élni, akkor nem fog. Okosan kell élni, de néhányunkon (sajnos a magyaron is ugyanúgy) nem látszik szikrája se annak, hogy akar tudni. Itt van a baj, bíró úr, "vakujjak meg ha nem".

Ezen szép szavak után sem állítom, hogy amit a romák a Jobbikkal művelnek, korrekt volna. Megy a kamulavina, hogy "azok a bomberdzsekis emberek azt kiáltozták, hogy elvágjuk a torkotokat, meg fogtok dögleni". Megint előítélet...ha valakin bomber van, akkor már náci, baltásgyilkos, és a fasz tudja még, hogy mi, de rosszat akar. És a kamulavinára megint csak harap a libsi média és jönnek a "mélymagyarral".

Ez is, ez a mélymagyar...rájöttem, hogy kevés olyan szó létezhet, amit jobban gyűlölök ennél. A neoliberál tömb előszeretettel dobálja, amióta a hazaáruló Spiró György "költő" antimagyar agyából kipattant. És bárki lehet mélymagyar, akit nyíltan (vagy burkoltan) kicsit is zavar mondjuk Trianon, a nemzeti összetartás teljes hiánya és a határainkon itteni-és túli magyarok helyzete. És még mindig előítélet, mert ezesetben "mi" egy kurucinfón, Barikádon, Wass Alberten nevelkedett átmosott agyú népség vagyunk.

A végére csak annyit, hogy ha bárkit zavar az általam írt dolgok valamelyik része, ne szégyelljen szólni az illetékeseknek, ezen belül Pintér "Füli" Sándornak, aki októberben két hét alatti rendteremtést ígért...ja és a Jobbik morálja nem "cigányellenes" hanem magyarpárti.

(a bekezdések végén sokan fogják hiányolni a "Tisztelet a kivételnek" mondatot, természetesen gondoltam erre, csak nem írtam ki annyiszor. :) )

Tovább »

Forma-1 2011. Szezonelőzetes

Itt az új szezon, már egy hónap sincs a kezdésig, ha tényleg akkor kezdik, amikor...gondolok itt a bahreini parára. Azt hiszem, sokak nevében beszélek, amikor azt írom, hogy oldódjon meg a balhé 13-ára. Vonultassuk tehát fel a résztvevő csapatokat szépen sorban:

Kezdjük a címvédővel! A Red Bull-lal számolni kell, még akkor is, ha általában a teszteredmények nem mindig érvényesek az adott szezonra. Számolni kell velük, mert náluk vezet a világbajnok és egy másik kiváló, tapasztalt pilóta. Sebastian Vettel és Mark Webber természetesen maradtak a csapatban és címvédésre készülnek. Vettel álma egy Ferrari-ülés (és a második cím), Webber pedig egyáltalán nem készül a visszavonulásra. Az RB7-es bíztatóan teljesített a teszteken, például Barcelonában a német bajnok volt a leggyorsabb. Nincs kizárva, hogy két év múlva VW motorokat fognak használni, de 2011-nek úgy futnak neki, hogy ők azok, akiket meg kell verni.

A McLaren sem változtat a jól bevált dolgokon, maradt a festés, maradtak a pilóták. Innovatív autót alkottak és nagyon bizakodóak. Lewis Hamilton a mezőny egyik leggyorsabb versenyzője, természetesen 2008 után megint a lista élére akar kerülni. A csapattárs Jenson Button is vissza akarja szerezni az 1-es rajtszámot. A teszteken nem volt annyira kirobbanó az MP4-26-os, de nagyon stabilan teljesítettek a spanyol pályákon, melyek köztudottan McLaren-pályák. Esélyesek idén is, mint bármikor.

A Scuderia elsőként készült el az idei technikával, az F150th Italiával. A különleges nevű autót sokan túl konzervatívnak látják ( dehát a 2009-es Red Bull se volt szép...), de meg lehet találni az eleganciát rajta. Itt sincsen változás pilótatéren, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso és a brazil Felipe Massa ül a vörös autókban. A spanyol zseni nagyon akar bizonyítani a tavaly Yas Marinában eltaktikázott vb-cím miatt. Massa megkapta talán az utolsó esélyét a csapattól, idén már eredményt kell felmutatnia, különben lapátra teszik (Vettel nagyon jönne). Talán ezért, talán nem, de a brazil Jerezben a leggyorsabb volt az egyik napon. A Scuderia 2011-ben is veszélyes lesz a ellenfelekre.

A Mercedes a tavalyi kukaév után nagyot akar alkotni. A W02-es talán az idén felvonultatott autók közül a legszebbre sikeredett, innovatív  és különleges a chassis vonalvezetése. A pilótakettős itt is változatlan, Michael Schumacher belekezdett még egy évbe és természetesen Nico Rosberg is maradt. A két német érdekesen teljesített a spanyol teszteken, mert vagy iszonyatosan lassúak voltak és egy nap több műszaki hiba hátráltatta őket, vagy az élmezőnnyel tartva biztató időeredményeket értek el (Schumacher Valenciában). Meglátjuk...

A Renault-ból immáron Lotus Renault lett. A legendás fekete-arany színbe öltözött csapat alapul véve a jónak nevezhető 2010-es szezonjukat, egy szép és (remélhetőleg) gyors autót alkotott. A (kezdeti) pilótakettős változatlan a Renault-nál is, aztán jött február 6. Robert Kubica, a csapat aduásza nagyon súlyos ralibalesetet szenvedett, néhány napig kétséges volt a visszatérése. Szerencsére mára sokat javult az állapota és már versenyezni akar. Rengetegen várják vissza és gyors javulást kíván(ok) neki! Helyettese a tapasztalt német Nick Heidfeld lett, aki a valenciai teszten "párbajozott" Bruno Senna tesztpilótával. A német rögtön megnyerte a tesztnapot az R31-gyel. Vitaly Petrov maradt a csapatnál, de bizonyítania kell. A vyborgi rakéta saját elmondása szerint készen áll a vezérpilóta-szerepre.

A Williams csapat egy eléggé egyszínű autóval vágott neki a spanyol teszteknek. Azt ígérik, hogy február végére meglesz az idei dizájn az FW33-ason. Az erőviszonyokról nem nyilatkoznak túl sokat, azt mondják, nem tudják, hogy mire számítsanak. Ez nem újdonság, évek óta ezt mondják. És ezért évek óta minden szezonnak sötét lóként vág neki a csapat (tavaly is ezt írtam). Rubens Barrichello maradt a vezérpilóta, de kapott maga mellé egy újonc társat Pastor Maldonado személyében. Az friss GP2-bajnok venezuelai az első hazájából Johnny Cecotto óta (80'as évek első fele) és egyelőre csak ismerkedik a géppel. A legrutinosabb brazil veterán viszont mindenkit meglepett, amikor a valenciai teszten a hétvége leggyorsabb idejét érte el.

A Force India 2010-ben egyetlen ponttal maradt le a konstruktőri hatodik helyről. Az új szezon autóbemutatóját nem kapkodták el, hiszen utolsóként mutatták be a VJM-04-est. A gép kinézete megosztotta a közönséget, de a csapat és a pilóták optimistán várják a szezonkezdést. Adrian Sutil évek óta a csapat tagja, idén esélye volt a Renault-ülésre is, végül maradt a tavalyi szezonban nagyon jól teljesítő német. Sutil új csapattársat kapott a nagy tehetségnek mondott Paul Di Resta személyében. A csapat idén meg akarja szerezni karrierje során a második dobogóját, Sutil az elsőt, Resta pedig a csapattársát akarja megverni. A csapat már várja az első Indiai Nagydíjat. A teszteken a középmezőny elejét erősítették.

A mezőny egyik legszimpatikusabb csapata, a Sauber pakolt némi színt a 2011-es autójára. A C30-as igencsak szépre sikeredett, a csapatvezetés már várja az éles bevetést. A pilótakettőst viszonylag korán tudomásra hozták, ahogy a kocsi is korán elkészült. A japánok új kedvence Kamui Kobayashi Peter Sauber csapatfőnöktől maximális bizalmat élvezhet, a gyors japán jó eredményeket vár el saját magától. Újonc pilóta érkezett mellé, a nagyon fiatal Sergio Pérez, aki Maldonado mögött második lett tavaly a GP2-ben és aki 1981 óta az első mexikói az F1-ben (egy bizonyos Héctor Rebaque után). A teszteken a középmezőnyben futottak a Sauber pilótái.

A Scuderia Toro Rosso tét terhe alatt teljesíti a szezont. Nem szerepeltek jól 2010-ben és a csapatvezetést nem arról ismerjük, hogy elhallgatja a véleményét, ha valamelyik pilóta rosszul teljesít (gondoljunk Scott Speedre vagy Bourdaisra). Ki is mondták, hogy vagy összeszedik magukat vagy arrivederci! Főleg Sébastien Buemi érezheti veszélyben magát. A svájci első szezonjában nagyon jól ment, de tavaly már beleszürkült a mezőnybe. Tost góré is tudja ezt jól. Jaime Alguersuari tavaly jobb volt Bueminél és a 2011-es teszteken is sokkal pozitívabban teljesített a spanyol az STR6-ossal. Ennek ellenére sem érezheti teljesen biztonságban magát, mert a jópár RedBull protezsált már a küszöbön toporog...

A tavalyi év újonca 2011-ben már a Renault motorjaival készül a futamokra. A Team Lotus T128-as modelljére a '82-es bajnok Keke Rosberg azt mondta, hogy már hasonlít egy F1-es autóra. Tény, hogy jóval kifinomultabb autót terveztek mint tavaly. A pilótakettősön nem változtattak, tehát még mindig a tapasztalt Jarno Trulli és Heikki Kovalainen élvezi a bizalmukat. A maláj csapat pontokat akar és elérni a 7-8. helyet a konstruktőr-tabellán. Trullinak az idei lehet az utolsó dobása, ha az olasz veteránt nem sújtja az őt állandóan kísérő balszerencse, méltóképpen búcsúzhat. Kovalainen elmondása szerint jól érzi magát a csapatnál és kész arra, hogy megszerezze a új Lotus-éra első pontjait. A teszteken a finn volt meggyőzőbb, talán idén előrébbléphetnek.

A Hispania Racing Team büszkén jelenti, itt van és kész a 2011-es szezonra! Sokan temették a spanyol kiscsapatot, de megmutatták magukat, korábban mint vártuk. Az F11 dizájnja abszolút közönségdíjas, profi tervezés. Ha ez nem lett volna elég meglepő, az elsőszámú pilótaülésre megtalálták azt a Narain Karthikeyan-t, aki utoljára 2005-ben(!) vezetett versenykörülmények között, és akinek a Tata-lóvéja segítheti a csapatot. A másik versenyzői ülés még szabad, felmerült már a Force Indiától kipakolt Vitantonio Liuzzi, Pedro De la Rosa, Christian Klien és Davide Valsecchi neve is. A spanyol teszteken Karthikeyan a 2010-es autóval vett részt és jónéhány vetélytársat megelőzött, tehát vezetni nem felejtett el. A szombati barcelonai tesztre már Liuzzi is velük volt, ma (vasárnap) pedig bevetésre kerül az a Giorgio Mondini, akinek a nevét tényleg csak a legfanatikusabb autósport-fanok ismerik és aki utoljára 2006-ban tesztelt egy Midlandet!

A 2010-es év hivatalos sereghajtója a Virgin lett. A mára Marussia Virgin Racing-gé avanzsált félig orosz liszensszel versenyző team a tesztek előtt mutatta be MVR-02 kódjelű autóját, ami a tavalyihoz hasonlóan a CFD technikával készült Nick Wirth "műhelyében".  A csapat mindenképpen szeretne elmozdulni az utolsó pozíciókból, talán elhihetjük nekik, hogy hosszútávra terveznek a Forma-1-ben. Timo Glock egyértelműen vezérpilóta-státuszban, ahogy tavaly is. A gyors némettől egyre többször hallani, hogy egy élcsapatban érezné jól magát...Glock mindenesetre újonc társat kapott, a belga Jérome D'Ambrosio személyében, aki 1995 után (Gachot) képviseli újra hazáját. A teszteken a mezőny végét erősítették...

Lesznek hiányzók is 2011-ben. Nem láthatjuk Nico Hülkenberget (Force India teszter lett), valószínűleg Pedro De la Rosát, Bruno Sennát (Renault teszter), Lucas Di Grassit, Karun Chandhokot, Sakon Yamamotot (jelenleg az USA-ban fizet) és Christian Klient sem.

Új-és visszatérő szabályok is életbe lépnek: 1991 után visszatér az olasz Pirelli mint kizárólagos gumiszállító; betiltják a dupla diffúzorokat és az F-csatornát, viszont állítható hátsó szárnyakat használhatnak a csapatok és a KERS-rendszer is visszakerül(het). Fontos, hogy visszatér a 107%-os szabály is.

Ezt a posztot Antwerpenbe szakadt hazánkfiának, Gergő barátomnak ajánlom! :)

Tovább »

Forma-1 Szezonösszefoglaló

Sajnos megint vége az idénynek, és kell néhány hónapot várni az újabbra. Addig a szokásos alaptalan hülyeségeket olvashatjuk, meg ezt itt. Izgalmas évadon vagyunk túl, új pontrendszerrel, izgalmas futamokkal, új világbajnokkal, a legfiatalabbal, usw.

 Kezdjük a győztesekkel, mert a Red Bull az lett. Az senkit nem ért meglepetésként, hogy hazaviszik a konstruktőri trófeát, Adrian Newey főtervező-zseni csodát tett az idei géppel. A szupertehetséges Sebastian Vettel dolga nem volt ennyire egyszerű, de az év végén mutatott bajnokhoz méltó teljesítménye meghozta az eredményét, így ő 2010 bajnoka. Pedig az évadzáró előtt még a társ, Mark Webber volt jobb pozícióban. Az ausztrál nyáron gyakran Vettelt is árnyékba szorította, de kicsit elfáradt októberre. Webber ettől függetlenül zseniális szezont zárt.

 A McLarennek is jó éve volt. Két világbajnok vezetett náluk, tehát bitang erős párosuk van, a gép jó, az év eleji lendület láttán nagyon sokan fogadtak volna rájuk. Ez a lendület azonban alábbhagyott, de a konstruktőri második hely abszolút megérdemelt a csapatnak. Jenson Button címvédőként vágott neki a szezonnak és tavasszal megmutatta, hogy nem volt hülyeség leszerződtetni. Őszre viszont Jenson eltévedt és feledhető eredményeket produkált. A nagyon gyorsLewis Hamilton akár bajnok is lehetett volna, ha nincs a nyár végi sorozatos nullázása, amit a túlzott keménységének tudhat be. Jövőre is az esélyesek között kell őket tudnunk mindenképpen.

 A Scuderia örülhet is meg nem is. Azok után, hogy egész nyáron durva keresztbeszervezések meg balszerencsehullám sújtotta őket, képesek voltak ezt a szezont úgy visszahozni a sírból, hogy az évadzáróra maradt esélyük az egyéni címre. Fernando Alonso, sokak szerint az év embere, de az tény, hogy megint bizonyította zsenialitását és küzdött, ameddig lehetett. Lehet mondani rá, hogy arrogáns, de a teljesítménye előtt fejet kell hajtani. Felipe Massa nem zárt jó évet. Jól kezdte a szezont és volt néhány villanása év közben is, de elég korán hátvédszerepbe került. Jövőre bizonyítania kell.

 Oké, értjük, hogy a tavalyi bajnoki csata miatt nem volt idő fejleszteni 2010-re, de az a durva középszerűség, amit a Mercedes GP produkált...nem sokan gondolták volna. Az év eleji úgy-ahogy teljesítményüket is alább adták a szezon második felére. Meglátjuk, jövőre jobban megy-e majd. Nico Rosberg vezérpilótává avanzsált, a tehetséges némettől mindenki első futamgyőzelmét várta. De nem így lett, Rosberg szerzett talán három bronzot és pont. Onnantól stabil pontgyűjtő lett, semmi egyéb. Michael Schumacher, a legenda a kukába vághatja ezt a szezont. Alig emlékszünk értékelhető momentumra tőle év közben, év végére viszont mintha magához tért volna a hétszeres bajnok.

 A Renault visszatért a nagyo(bba)k közé. A telibetalált F-csatornának köszönhetően nagyon gyors és megbízható gépet raktak össze, és jó volt nézni őket a tavalyi nulla szezonjuk után. Robert Kubica megmutatta, hogy nem feltétlen kell a Renault-nak a spanyol aduász, ő is tud az lenni. A lengyel zseni gyakran odakeveredett a legnagyobbak közé is, gyors volt és megbízható. Ha Vitaly Petrov egy kicsivel több pontot gyűjtött volna, befoghatták volna a Mercedest a negyedik helyért. A vyborgi rakétának voltak szép momentumai, de főleg az év első felében rakétaként csapódott bele a falba.

 A nagy nevű és múltú Williams csapat évek óta hozzá méltatlan helyen szerepel az F1-ben. És az idei évük is pontosan így indult, nagyon lassan kezdtek el hullani az eredmények. Nyáron, Valencia környékén a gárda azonban feltámadt és a lendület kitartott év végéig is. A csapat pozitívan értékelheti 2010-et. Rubens Barrichello, a nagy veterán Spában elérte a 300. nagydíját (nem sikerült túl jól), szép eredményeket produkált, a csapat elégedett vele. Az újonc Nico Hülkenberg nagyon tehetséges, ezt bizonyítja az interlagosi pole is, amit a csapat már rég nem élhetett át. A németnek mégis ajtót muattak...

 A Force India gárda az év pozitív meglepetése volt mindenképpen, főleg Szingapúrig. A kiscsapat zseniálisan kezdte a szezont, sorozatban gyűjtötték a pontokat, megbízhatóan teljesítettek. Őszre egy kicsit elfáradt a gárda, a lendület alábbhagyott. James Key főtervező is elhagyta őket, ezért sokan várják a 2011-es szereplést. A vezérpilótává avanzsált Adrian Sutil 2010-re lenyugodott, nem követ el annyi meggondolatlanságot, ezzel együtt gyorsasága megmaradt. A társ, Vitantonio Liuzzi nem mondhatja ezt el magáról. Az olasz szépen kezdett, de év végére átment autótörőbe, maradása is kérdéses.

 A Sauber csapat visszatért. A szimpatikus svájci gárda (képzavar...) a kezdeti nehézségek után magához tért, és szépen gyűjtögette a pontokat. Pedig emlékezhetünk, hogy tavasszal versenyt is alig tudtak befejezni. Sokan várják a jövő évi teljesítményüket. Kamui Kobayashi, az év újonca, vagány stílusával, származását egy percig meg nem hazudtolva sokak kedvence lett. A tehetséges japán mellett Pedro De la Rosa kezdte az évet, a Forma-1 legjobb tesztere iszonyatosan peches volt, Nick Heidfeld került a helyére. A német ugyanannyi pontot gyűjtött mint a veterán, de egy szikrával sem volt meggyőzőbb nála.

 A Toro Rosso kezd eltévedni kicsit. A Red Bull kistestvéreként ismert ex-Minardi gárda feledhető szezonon van túl. Gyakorlatilag alig csináltak olyan dolgot, amiről most írni lehetne. Kapaszkodnia kell mindkét pilótának, mert a fiatal RB-patronáltak már ott toporognak az ajtóban a lehetőségre várva. Hiába a fiatalos lendület, az első számú pilótának mondott Sébastien Buemi nem váltotta meg a világot. A tavalyi év újonca szépen ment Montréalban meg Valenciában és pont. Év elején még nem, de nyártól még azt is el kellett viselnie a svájcinak, hogy Jaime Alguersuari megveri. A fiatalság-rekorder spanyol agresszív, látványos vezetését jó volt nézni, és bár kevesebb pontot gyűjtött Bueminél, kettőjük közül az ő éve volt jobb.

 A 2010-es újoncok közül a Lotus lett a legjobb. Nem is annyira véletlen, talán ez az egy csapat az, melyről elmondható, hogy komolyan veszi a sportágat és hosszútávra tervez. Bár pontot nem szereztek, ők szerezték a legelőkelőbb pozíciót az újak közül. Meglátjuk, merre tartanak jövőre, ők javulást várnak. Heikki Kovalainen volt a két pilóta közül a jobb, a megbízható, gyors finn jól érzi magát a csapatnál és ha megtanulna lekörözőket elengedni, tényyleg semmi gond nem lenne vele. Jarno Trulli az időmérőn, egy körön csodákra képes, ezt tudjuk róla. A versenyeken viszont leenged, ráadásul a technika is mindig alatta esett szét, méghozzá elég gyakran.

 A Camposnak indult, de Hispania Racing Team-re módosult kiscsapat, ahhoz képest, hogy év közben egy huncut fejlesztést nem tettek a gépeikre, gyakorlatilag csak a festést módosítgatták; tisztességesen helytállt. Nem voltak annyival elmaradva a többiektől, mint arra számítani lehetett. Nagyon kérdéses a csapat jövője, bízzunk benne, hogy maradnak. Bruno Senna volt a csapat legjobbja, aki bár csodát nem tudott nyújtani ezzel a technikával, megbízhatóan ment, ameddig az autó bírta. Karun Chandhok kezdett vele, aki néha tartotta vele a lépést, majd az indiai helyét átvette a japán fizetőpilóta, Sakon Yamamoto. A japán képességeihez mérten jó volt a suzukai hazai versenyén, és továbbadta a stafétát a tehetséges Christian Klien-nek, aki feltette a mércét Sennának is.

 A Virgin csapat egy-két villantáson kívül elvolt a mezőnyben és mást nem is csinált. Az év elején előfordult, hogy nem tudtak felállni a rajtrácsra a technikai hibák miatt. A szerény eredméynek miatt a konstruktőri tabella legalján található a CFD-technikával megkomponált gárda, meglátjuk, jövőre fejlődnek-e vagy sem. Timo Glock egyértelműen a csapat elsőszámú pilótája, sőt olyan volt, mintha nem is lett volna csapattársa. Szingapúrban megmutatta, hogy még mindig gyors, ráadásul kiesései nagy százalékban a technika hibájából történtek. A társ, a tehetségnek mondott Lucas Di Grassi a versenyeken néha-néha tudott szépen menni, megbízható pilóta, de kevés volt, amit mutatott.

Várom a 2011-es szezont!

Tovább »

Csak úgy

"lehet, hogy már két külön világgá lettünk"

Reagálhatok?

Nem gondolom, hogy ez átgondolt mondat lenne.

Igen, szerinted az, pedig nem.

Netán meggondolatlanságból mondtad...én ezt gondolom.

CSak menekülsz valahonnan, vajon mi az oka?

Ok nélkül soha sehol semmi.

LYukat észlelnél kettőnk között vagy szakadékot?

Aggasztó, sőt idegesítő, hogy ilyen gondolat merte elhagyni a szád.

Nézz szét magad körül!

Honnan szeded ezt, talán befolyásolható lettél?

Onnantól a dolog érthető, csak egy kicsit feldolgozhatatlan a számomra.

GYakrabban kellett volna találkoznunk, ez tény.

Különben nem én voltam az akadálya, emlékezzél vissza...!

És most jön az, hogy nem is te voltál, és ez így igaz.

Talán az lehetett, aki eme szennydarabot elmédbe helyezte...milyen költői lettem hirtelen.

Képzeld, rám is hárul teher!

Ügyesen kell navigálni, mert eltévedünk, és mi ketten kezdünk rálépni erre az útra.

Lehetne ez máshogy is?

Önmagadra hallgass ahelyett, hogy balfaszok szavaira figyelnél, aki akár én is lehetek.

Nem lennék megsértődve, ha befogadnád, amit mondok.

Végülis...nem elhanyagolható dologról van szó.

Ilyen világot élünk, ahol mindenki ott tesz keresztbe, ahol tud.

Lehet, hogy a Sors szórakozik?

Ám legyen, senkit se érdekel, ellene pedig lehet tenni, csak AKARNI kell!

Gondold ezt meg, tudod, hogy hol találsz

 

                                                                                                        

 

 

Tovább »

Blogter